Anya vékony
ujjai Robert vállát markolták, és mosolya a fülét csiklandozta. Előttük
foglaltam helyet, lábaimat távolságtartóan keresztbe rakva. Furcsa, élettelen
beszélgetést folytattunk, ráadásul a fény napernyőn keresztül is égette a
retinámat. Lehet, hogy a hunyorgásomat a koncentráció jeleként fogták fel -
egyikőjük sem volt hajlandó nem beszélgetőpartnerként kezelni - de mit sem ért,
ha lázongott a belsőm, ahogy a nap kitartóan forralt. Nem akartam pitiáner
dolgokat hallani, limonádézni, kényelmesen hátradőlni és nem akartam pergő
izzadtságcseppeket a homlokomra. Előrehajoltam, magamra vettem a
napszemüvegemet. El akartam aludni és máshova fókuszálni, vagy sehova, de minél
messze a fehér fonott székektől, a kert mélabús leandereitől és a medence
klórszagától. Anya keze óvatosan a térdemre csúszott.
- Ne legyél már
ennyire udvariatlan - mondta és megcsóválta a fejét. Mielőtt újra kinyitottam
volna a szemeimet, az előző éjszakára gondoltam és arra, amikor az Everdoomon a
Hold pislákoló fénye alatt mindenkin ott virított a napszemüveg.
- Fáradt vagyok
- válaszoltam színtelenül.
- Talán nem
kellett volna olyan későn hazaérned- susogta Robert.
- Mintha az
apám lennél - recsegtem vissza.
- Reménytelen
ügy - csóválta a fejét anyám, de aztán cinkos mosollyal Robert felé fordult -
Eldöntötte, hogy semmi sem érdekli mostantól. Kivéve az a Daniel.
Összenéztek,
mert nem vettek komolyan. A limonádéba kortyoltam, s annak ellenére, hogy
legszívesebben rájuk köptem volna az egészet, inkább visszazártam a szemem.
- Egyszer
bemutatlak neki, Rob. Van mit tanulnod tőle - ásítást színleltem - Neki elsőre
igent mondtam, már ha érted, mire célzok.
Anya a térdemre
csapott.
- Na de
kérlek...
Robert
hátradőlt.
- Hagyd,
Grechen. Kinövi.
Erre igazán
muszáj volt felhorkannom:
- Nemsokára
értem jön és egész éjjel szexelni fogunk.
Először Robert
kezdett nevetni, de aztán anya is csatlakozott. Ahogy hallgattam őket,
beláttam, hogy tényleg elég gyerekesen hangzott, de valójában akartam is, hogy
úgy hangozzék. Mi az, hogy kinövi? Mi az, hogy kinövi, Robert?
Anya és Robert
folytatták ott, ahol abbahagyták, de folyamatosan zaklattak a kérdéseikkel,
hogy még véletlenül se bóbiskoljak el. Fel nem tudtam fogni, miért kell ez az
egész. Anya persze úgy gondolta, Robert remek társaság, de csak azért, mert nem
akarta észrevenni, hogy az összes lekezelő vigyorát kizárólag nekem tartogatja.
Apa nem is kedvelte. Bár sohasem mondta - apa ritkán adott hangot a
véleményének, főleg más emberekről - mikor anya szóba hozta, általában fáradtan
fújt egyet maga elé és lapozott az újságban. Ő is tudta, amit én, csak anya
kigyalulta belőle az ellenállást annyira, hogy ne mondja ki, én viszont
bármikor szívesen kimondtam helyette: Robert egy kis pöcs. Rátarti pöcs. Húsz
éves korára bebetonozott jövővel valami nagy cégnél, abszolút elszállva magától
és abszolút életképtelenül befolyásos szülei meg az Audija nélkül. És nem
értettem anya hogy nem veszi észre, vagy ami még rosszabb, miért nem zavarja.
Persze apu egyszer azt mondta, - halkan és fáradtan, mert századszorra
próbáltam meg kicsikarni belőle, hogy tiltsa meg anyának a Roberttel való
kapcsolattartást - hogy ne törődjek vele. És értsem meg anyát. Robert az én
ellentétem, anya pedig valahol szeretné, ha pici rám is ragadna abból a
céltudatosságból, ami a kis Robertből árad. Aztán jelentőségteljesen rám nézett
én pedig elszégyelltem volna magam, ha mertem volna. De inkább mosolyogtam:
"Tudom, hogy nem vagytok büszkék rám. De legalább aki vagyok, az én
vagyok." Ő azt válaszolta, bár ennyire tudta volna ő kicsoda, mikor
tizennyolc éves volt. Aztán legyintett én meg otthagytam a foteljában.
A nap sütött és
én tényleg próbáltam elbóbiskolni. Valójában abban az egyben igaza volt
anyának, hogy nem érdekelt semmi, amiről ők beszéltek, de nem Danny miatt. Sőt
nem is a témák miatt. Isten látja lelkem, érdekelt engem a politikától a
fizikáig minden - csak nem velük szerettem volna megbeszélni. Ha ellenkező
póluson voltam, úgyis mosolyogtak azzal, hogy kinövi. Mindketten. És őszintén,
ki akar egy olyan beszélgetésben részt venni, amiben nem számít a véleménye?
Úgy utáltak azért, mert nem lőttem el minden célom az életbe, hogy minden perc
kínszenvedés volt velük. Dannyvel meg együtt tudtuk fájni az életet.
A mondatok csak
nem szelídültek morajlássá, de én úgy tettem, mintha már aludnék. Oldalra
döntöttem a fejem, hagytam, hogy a napszemüveg az orrom végére csússzon és
elernyesztettem a tagjaimat, hogy feltűnően folyjak a székből kifelé. Arra
kaptam fel a fejemet, amikor apu lépteit hallottam.
- Grechen,
telefonon keresnek.
- Remek, drágám
- csak társaságban hívta apát drágámnak - Itt maradsz Roberttel, amíg
beszaladok? Grace úgy tűnik elaludt a napon.
- Nem - mondta
apa Robert felé bökve, és anya megrökönyödött pillantása ellenére nyugodtan
visszasétált a házba.
Anya
mentegetőzve fordult Roberthez, én pedig elvigyorodtam a napszemüveg alatt.
Mikor anya is átlépte a hátsó ajtó küszöbét, kinyitottam a szemem.
- Hát te nem
alszol? - kérdezte Robert.
- Már nem
beszélgettek - vigyorogtam tovább, aztán körülnéztem és bizalmasan közelebb
hajoltam - Amúgy nem zavar, hogy a raptor anyámon kívül ebben a házban senki
sem kedvel?
- Kedvelsz te,
Gracie, különben nem lennél itt.
- Anya az égő
kandallóba dugna, ha előtte lennék veled udvariatlan. Folyamatosan rugdosta a
bokám, miközben alvást tettettem. Úgyhogy most leszek. Menj haza, hagy
készülődjek. Mindjárt itt lesz értem Danny.
Robert
sötétzöld vászoningjét picit meghúzta a nyakánál, de a mosoly nem hervadt az
arcáról.
- Grace,
mindjárt zavarba hozol.
- Vedd már
észre magad!
- Oké-oké.
- Gyerekek!
Hoztam még limonádét. Felkeltél, Grace?
Anya újra
közénk ült én pedig visszahúzódtam és úgy utáltam mindkettőjüket, hogy
legszívesebben összeroppantottam volna alattam a fonott széket.
Kicsit csöndben
maradtunk, aztán anya összehúzta a szemét.
- Apád azt
mondta, hogy egy motor dübörög a ház előtt. Mondtam neki, hogy küldje el, mert
a vasárnapot a családoddal töltöd.
Felháborodhattam
volna, de nem tettem. Először is, tudtam, hogy Dannyt ilyesmi egy percig sem
tántorítja el, másodszor értékeltem anya igyekezetét. Azelőtt bezárt a
szobámba, miután pedig kimásztam az ablakon, felrakta a szobám a másodikra - s
mikor onnan is kimásztam, rátért a konszolidált lelki terrorra, ami
természetesen nagyobb hülyeség volt, mint az összes többi, de legalább jót
szórakoztam rajta.
- Rob nem a
családom - válaszoltam jókedvűen, aztán fel is nevettem, mikor megláttam Danny
fenekét a hátsó kert kerítésének a tetején.
- Azt hiszem,
indulok.
- Nem mész
sehova.
- Kötöztess ki
Roberttel, biztos élvezné az új helyzetet.
Hátrafutottam,
Danny pedig segített átmászni a kerítésen.
- Siessünk,
mert előttetek áll a Harleym - mondta, Robert meg anya pedig úgy ültek tovább a
napernyő alatt, ahogy otthagytam őket. Mozdulatlan.
Mikor
elhajtottunk, hozzásimultam Danny bőrdzsekijéhez, és ahogy belezúgtunk a
naplementébe, elmúlt a fejfájás, nem izzadt a homlokom és a maradékot is rám
szárította a menetszél.
Danny nyakába
hajoltam és nyálasan megpusziltam.
- Na, mi van? -
kérdezte és láttam oldalról, hogy vigyorra húzza a száját.
- Meg fognak
ölni - mondtam.
- Engem vagy
téged?
- Téged - a
fülcimpájába haraptam, Danny pedig felnevetett. Alkoholos lett a vérem tőle.
- És tudod, mi
van? - pár sarok múlva megállt, és felém fordult - Ez a legjobb az egészben.
- Mi?
Kicsókolt a
világból. Szédületesen pörgött a fejem, s mintha matracot fújtak volna a
mellembe, az sem érdekelt túlságosan, hogy a motor inog alattunk.
***
A kanapéra
dobtam a lábam és beleszívtam a cigibe. Erős volt, kaparta a torkomat és
beleégett a szemem is, de még három slukkot a tüdőmbe zártam, mire átnyújtottam
Ashának.
- Honnan van? -
kérdeztem.
- Nem t'om -
Asha gyomorból és levegőtlen hanggal válaszolt - Most hozták a srácok.
- Nem fogunk
hagyni nekik…
Újra megkaptam
a cigit, de máris éreztem, hogy üresednek a tagjaim. Nem mindig kezdődött így.
Általában csak elfáradtam tőle és meredtem magam elé pár órán keresztül, de
most hengeressé váltam, eltűnt a hús és a csont súlya a combjaim belsejéből, a
mellkasomból, aztán némi izomtánc után elborította a fejem a jókedv.
- Mennyivel
jobb így, mint a napernyő alatt, igaz, bébi? - Danny mellénk huppant és egy
üvegbe kortyolt.
Lehunytam a
szememet, és éreztem a kellemes szédülést, ami lelassította a gondolataimat. Gyorsabban
válaszoltam, minthogy a szavak megértek volna az agyamban, de valamilyen oknál
fogva az asszociációk készen állnak tudat nélkül is:
- Szerintem
beteges, amit Rob meg anya csinálnak.
- Hagyd már,
Gracie - mondta Asha.
- De mondd meg
őszintén, kinek a szülei nyalják fényesre egy húsz éves kis hülye seggét?
Nyilván csak az enyémek. Illetve anya. Apa normális. De miért? Esküszöm, már az
is megfordult a fejemben, hogy összejárnak. Persze amint megfordult,
legszívesebben én is kifordultam volna magamból a fürdőszobában, de komolyan,
mire gondoljon az ember? - levegő nélkül beszéltem, mégis olyan lassúnak
éreztem, hogy én elálmosodtam tőle.
- Lehet, hogy
Robert fizet anyádnak, hogy összehozzon titeket - Asha úgy nézett rám, mint egy
igazi hülyére. Becsuktam a szemem.
- Lehet!
- És Grechen
perverzből egyből stricivé avanzsált - Danny is megszívta a spanglit, aztán
összeszorított szemmel figyelte - Ez marha jó...
- Máris érezni -
válaszoltam.
- De szegény
apád. Ül abban a szanaszét szakadt foteljében vagy pötyög az írógépén, a háta
mögött pedig igazi maffiameló zajlik. Az egy szem lánya betép, mint egy hülye -
Asha a rövid hajába túrt - A felesége meg perverzkedik egy szakkollégiumos
köcsöggel. Nem irigylem.
- Nemsokára
jönnek Tituszék és hoznak valamit. Remélem rumot. Amúgy remélem tudtad Asha -
Danny feldobta a lábát az asztalra, a karjával pedig átkarolt - hogy Titusz is
itt lesz. Nem akarok balhét.
- Tőlem nem
lesz - mondta Asha nem túl meggyőzően.
- De komolyan
Ash. Rég volt, talán már el is felejtett.
- Daniel, engem
nem olyan könnyű elfelejteni! - Asha rajtam keresztül öklözte gyomron a srácot
- Tudd meg, hogy menj a francba!
Danny rázkódott
a nevetéstől. Bár fogalmam sem volt, merre tartanak, én is nevetni kezdtem.
Aztán Asha is röhögött egy kicsit gurgulázva, és röhögtünk együtt, amíg meg nem
untam az egészet. Kipattantak a szemeim, és kiegyenesedtem, s bár Asha és Danny
még igazán nem volt készen rá, folytattam: - És amúgy is, Danny te még nem is
láttad Robertet! Olyan arca van, mint egy kilapított dombormű. Tudod, hogy
itt-ott ki kellene türemkedni, mondjuk egy orrnak vagy egy kis
szemöldökcsontnak és mégsem. Profilból nincsenek vonásai. Lehet, hogy egy
konföderációs katona szelleme, aki valami szar bájitallal új testet gyúrt
magának, csak nem sikerült jól. És így már érthető, hogy miért viselkedik úgy,
mintha százötven éves lenne!
- Grace - Danny
megsimogatta a vállamat - Engedd el, mert a végén azt hiszem, szerelmes vagy
belé.
- Danny! Éppen
gyerekesen panaszkodni akarok!
- De ez
hülyeség - Asha amennyire telt tőle, komolyan nézett ránk - Viszont nekem
komoly problémáim vannak. Miért hívtad el Tituszt? A haverod? Én talán nem
vagyok az? Tudod, mennyire utálok vele lenni. Nem akarok ultimátumot adni, de
ha még egyszer elhívod, én többet nem jövök!
Danny fekete
szeme fáradtan csukódott le, s bár ujjai a vállamról a mellem irányába
köröztek, azért azt mondta:
- Megyek egy
kört a motorral, ti addig legyetek szívesek úgy viselkedni, mintha nem lennétek
őrültek.
A lakókocsiba
nem engedtük be a nap utolsó kis pislákjait sem, s ami vöröses fény bekúszott a
redőny alatt, azt is elnyomta az levegőbe dermedt füst. Egy régi karácsonyfaégő
villogott az egyik kiégett lámpára tekerve, amit általában ki nem állhattam, de
most még ez is hozzám tett valami felemelőt.
- Aha - mondta
Asha - Majd beszélgetünk arról, hogy a liberalizmus a halálán van, nem Grace?
- Mintha otthon lennék.
- Vagy arról, hogy az emberiség szenny és sokkal boldogabbak lennénk, ha kizárólag elefántok laknák a földet.
- Feltéve, ha gyorsan elefántnak születünk.
- Sőt, Grace, basszus, beszéljünk a mostani fréfi-generáció kibontakozó impotenciájáról! Nem csak testi, lelki is!
Danny a középső ujjával köszönt el tőlünk.
- Mintha otthon lennék.
- Vagy arról, hogy az emberiség szenny és sokkal boldogabbak lennénk, ha kizárólag elefántok laknák a földet.
- Feltéve, ha gyorsan elefántnak születünk.
- Sőt, Grace, basszus, beszéljünk a mostani fréfi-generáció kibontakozó impotenciájáról! Nem csak testi, lelki is!
Danny a középső ujjával köszönt el tőlünk.