1. rész - A lényegtelen

Anya vékony ujjai Robert vállát markolták, és mosolya a fülét csiklandozta. Előttük foglaltam helyet, lábaimat távolságtartóan keresztbe rakva. Furcsa, élettelen beszélgetést folytattunk, ráadásul a fény napernyőn keresztül is égette a retinámat. Lehet, hogy a hunyorgásomat a koncentráció jeleként fogták fel - egyikőjük sem volt hajlandó nem beszélgetőpartnerként kezelni - de mit sem ért, ha lázongott a belsőm, ahogy a nap kitartóan forralt. Nem akartam pitiáner dolgokat hallani, limonádézni, kényelmesen hátradőlni és nem akartam pergő izzadtságcseppeket a homlokomra. Előrehajoltam, magamra vettem a napszemüvegemet. El akartam aludni és máshova fókuszálni, vagy sehova, de minél messze a fehér fonott székektől, a kert mélabús leandereitől és a medence klórszagától. Anya keze óvatosan a térdemre csúszott.

- Ne legyél már ennyire udvariatlan - mondta és megcsóválta a fejét. Mielőtt újra kinyitottam volna a szemeimet, az előző éjszakára gondoltam és arra, amikor az Everdoomon a Hold pislákoló fénye alatt mindenkin ott virított a napszemüveg.

- Fáradt vagyok - válaszoltam színtelenül.

- Talán nem kellett volna olyan későn hazaérned- susogta Robert.

- Mintha az apám lennél - recsegtem vissza.

- Reménytelen ügy - csóválta a fejét anyám, de aztán cinkos mosollyal Robert felé fordult - Eldöntötte, hogy semmi sem érdekli mostantól. Kivéve az a Daniel.

Összenéztek, mert nem vettek komolyan. A limonádéba kortyoltam, s annak ellenére, hogy legszívesebben rájuk köptem volna az egészet, inkább visszazártam a szemem.

- Egyszer bemutatlak neki, Rob. Van mit tanulnod tőle - ásítást színleltem - Neki elsőre igent mondtam, már ha érted, mire célzok.

Anya a térdemre csapott.

- Na de kérlek...

Robert hátradőlt.

- Hagyd, Grechen. Kinövi.

Erre igazán muszáj volt felhorkannom:

- Nemsokára értem jön és egész éjjel szexelni fogunk.

Először Robert kezdett nevetni, de aztán anya is csatlakozott. Ahogy hallgattam őket, beláttam, hogy tényleg elég gyerekesen hangzott, de valójában akartam is, hogy úgy hangozzék. Mi az, hogy kinövi? Mi az, hogy kinövi, Robert?

Anya és Robert folytatták ott, ahol abbahagyták, de folyamatosan zaklattak a kérdéseikkel, hogy még véletlenül se bóbiskoljak el. Fel nem tudtam fogni, miért kell ez az egész. Anya persze úgy gondolta, Robert remek társaság, de csak azért, mert nem akarta észrevenni, hogy az összes lekezelő vigyorát kizárólag nekem tartogatja. Apa nem is kedvelte. Bár sohasem mondta - apa ritkán adott hangot a véleményének, főleg más emberekről - mikor anya szóba hozta, általában fáradtan fújt egyet maga elé és lapozott az újságban. Ő is tudta, amit én, csak anya kigyalulta belőle az ellenállást annyira, hogy ne mondja ki, én viszont bármikor szívesen kimondtam helyette: Robert egy kis pöcs. Rátarti pöcs. Húsz éves korára bebetonozott jövővel valami nagy cégnél, abszolút elszállva magától és abszolút életképtelenül befolyásos szülei meg az Audija nélkül. És nem értettem anya hogy nem veszi észre, vagy ami még rosszabb, miért nem zavarja. Persze apu egyszer azt mondta, - halkan és fáradtan, mert századszorra próbáltam meg kicsikarni belőle, hogy tiltsa meg anyának a Roberttel való kapcsolattartást - hogy ne törődjek vele. És értsem meg anyát. Robert az én ellentétem, anya pedig valahol szeretné, ha pici rám is ragadna abból a céltudatosságból, ami a kis Robertből árad. Aztán jelentőségteljesen rám nézett én pedig elszégyelltem volna magam, ha mertem volna. De inkább mosolyogtam: "Tudom, hogy nem vagytok büszkék rám. De legalább aki vagyok, az én vagyok." Ő azt válaszolta, bár ennyire tudta volna ő kicsoda, mikor tizennyolc éves volt. Aztán legyintett én meg otthagytam a foteljában.

A nap sütött és én tényleg próbáltam elbóbiskolni. Valójában abban az egyben igaza volt anyának, hogy nem érdekelt semmi, amiről ők beszéltek, de nem Danny miatt. Sőt nem is a témák miatt. Isten látja lelkem, érdekelt engem a politikától a fizikáig minden - csak nem velük szerettem volna megbeszélni. Ha ellenkező póluson voltam, úgyis mosolyogtak azzal, hogy kinövi. Mindketten. És őszintén, ki akar egy olyan beszélgetésben részt venni, amiben nem számít a véleménye? Úgy utáltak azért, mert nem lőttem el minden célom az életbe, hogy minden perc kínszenvedés volt velük. Dannyvel meg együtt tudtuk fájni az életet.

A mondatok csak nem szelídültek morajlássá, de én úgy tettem, mintha már aludnék. Oldalra döntöttem a fejem, hagytam, hogy a napszemüveg az orrom végére csússzon és elernyesztettem a tagjaimat, hogy feltűnően folyjak a székből kifelé. Arra kaptam fel a fejemet, amikor apu lépteit hallottam.

- Grechen, telefonon keresnek.

- Remek, drágám - csak társaságban hívta apát drágámnak - Itt maradsz Roberttel, amíg beszaladok? Grace úgy tűnik elaludt a napon.

- Nem - mondta apa Robert felé bökve, és anya megrökönyödött pillantása ellenére nyugodtan visszasétált a házba.

Anya mentegetőzve fordult Roberthez, én pedig elvigyorodtam a napszemüveg alatt. Mikor anya is átlépte a hátsó ajtó küszöbét, kinyitottam a szemem.

- Hát te nem alszol? - kérdezte Robert.

- Már nem beszélgettek - vigyorogtam tovább, aztán körülnéztem és bizalmasan közelebb hajoltam - Amúgy nem zavar, hogy a raptor anyámon kívül ebben a házban senki sem kedvel?

- Kedvelsz te, Gracie, különben nem lennél itt.

- Anya az égő kandallóba dugna, ha előtte lennék veled udvariatlan. Folyamatosan rugdosta a bokám, miközben alvást tettettem. Úgyhogy most leszek. Menj haza, hagy készülődjek. Mindjárt itt lesz értem Danny.

Robert sötétzöld vászoningjét picit meghúzta a nyakánál, de a mosoly nem hervadt az arcáról.

- Grace, mindjárt zavarba hozol.

- Vedd már észre magad!

- Oké-oké.

- Gyerekek! Hoztam még limonádét. Felkeltél, Grace?

Anya újra közénk ült én pedig visszahúzódtam és úgy utáltam mindkettőjüket, hogy legszívesebben összeroppantottam volna alattam a fonott széket.

Kicsit csöndben maradtunk, aztán anya összehúzta a szemét.

- Apád azt mondta, hogy egy motor dübörög a ház előtt. Mondtam neki, hogy küldje el, mert a vasárnapot a családoddal töltöd.

Felháborodhattam volna, de nem tettem. Először is, tudtam, hogy Dannyt ilyesmi egy percig sem tántorítja el, másodszor értékeltem anya igyekezetét. Azelőtt bezárt a szobámba, miután pedig kimásztam az ablakon, felrakta a szobám a másodikra - s mikor onnan is kimásztam, rátért a konszolidált lelki terrorra, ami természetesen nagyobb hülyeség volt, mint az összes többi, de legalább jót szórakoztam rajta.

- Rob nem a családom - válaszoltam jókedvűen, aztán fel is nevettem, mikor megláttam Danny fenekét a hátsó kert kerítésének a tetején.

- Azt hiszem, indulok.

- Nem mész sehova.

- Kötöztess ki Roberttel, biztos élvezné az új helyzetet.

Hátrafutottam, Danny pedig segített átmászni a kerítésen.

- Siessünk, mert előttetek áll a Harleym - mondta, Robert meg anya pedig úgy ültek tovább a napernyő alatt, ahogy otthagytam őket. Mozdulatlan.

Mikor elhajtottunk, hozzásimultam Danny bőrdzsekijéhez, és ahogy belezúgtunk a naplementébe, elmúlt a fejfájás, nem izzadt a homlokom és a maradékot is rám szárította a menetszél.

Danny nyakába hajoltam és nyálasan megpusziltam.

- Na, mi van? - kérdezte és láttam oldalról, hogy vigyorra húzza a száját. 

- Meg fognak ölni - mondtam.

- Engem vagy téged?

- Téged - a fülcimpájába haraptam, Danny pedig felnevetett. Alkoholos lett a vérem tőle.

- És tudod, mi van? - pár sarok múlva megállt, és felém fordult - Ez a legjobb az egészben.

- Mi?

Kicsókolt a világból. Szédületesen pörgött a fejem, s mintha matracot fújtak volna a mellembe, az sem érdekelt túlságosan, hogy a motor inog alattunk.

***

A kanapéra dobtam a lábam és beleszívtam a cigibe. Erős volt, kaparta a torkomat és beleégett a szemem is, de még három slukkot a tüdőmbe zártam, mire átnyújtottam Ashának.

- Honnan van? - kérdeztem. 

- Nem t'om - Asha gyomorból és levegőtlen hanggal válaszolt - Most hozták a srácok.

- Nem fogunk hagyni nekik…

Újra megkaptam a cigit, de máris éreztem, hogy üresednek a tagjaim. Nem mindig kezdődött így. Általában csak elfáradtam tőle és meredtem magam elé pár órán keresztül, de most hengeressé váltam, eltűnt a hús és a csont súlya a combjaim belsejéből, a mellkasomból, aztán némi izomtánc után elborította a fejem a jókedv.

- Mennyivel jobb így, mint a napernyő alatt, igaz, bébi? - Danny mellénk huppant és egy üvegbe kortyolt.

Lehunytam a szememet, és éreztem a kellemes szédülést, ami lelassította a gondolataimat. Gyorsabban válaszoltam, minthogy a szavak megértek volna az agyamban, de valamilyen oknál fogva az asszociációk készen állnak tudat nélkül is:

- Szerintem beteges, amit Rob meg anya csinálnak.

- Hagyd már, Gracie - mondta Asha.

- De mondd meg őszintén, kinek a szülei nyalják fényesre egy húsz éves kis hülye seggét? Nyilván csak az enyémek. Illetve anya. Apa normális. De miért? Esküszöm, már az is megfordult a fejemben, hogy összejárnak. Persze amint megfordult, legszívesebben én is kifordultam volna magamból a fürdőszobában, de komolyan, mire gondoljon az ember? - levegő nélkül beszéltem, mégis olyan lassúnak éreztem, hogy én elálmosodtam tőle.

- Lehet, hogy Robert fizet anyádnak, hogy összehozzon titeket - Asha úgy nézett rám, mint egy igazi hülyére. Becsuktam a szemem.

- Lehet!

- És Grechen perverzből egyből stricivé avanzsált - Danny is megszívta a spanglit, aztán összeszorított szemmel figyelte - Ez marha jó...

- Máris érezni - válaszoltam.

- De szegény apád. Ül abban a szanaszét szakadt foteljében vagy pötyög az írógépén, a háta mögött pedig igazi maffiameló zajlik. Az egy szem lánya betép, mint egy hülye - Asha a rövid hajába túrt - A felesége meg perverzkedik egy szakkollégiumos köcsöggel. Nem irigylem.

- Nemsokára jönnek Tituszék és hoznak valamit. Remélem rumot. Amúgy remélem tudtad Asha - Danny feldobta a lábát az asztalra, a karjával pedig átkarolt - hogy Titusz is itt lesz. Nem akarok balhét.

- Tőlem nem lesz - mondta Asha nem túl meggyőzően.

- De komolyan Ash. Rég volt, talán már el is felejtett.

- Daniel, engem nem olyan könnyű elfelejteni! - Asha rajtam keresztül öklözte gyomron a srácot - Tudd meg, hogy menj a francba!

Danny rázkódott a nevetéstől. Bár fogalmam sem volt, merre tartanak, én is nevetni kezdtem. Aztán Asha is röhögött egy kicsit gurgulázva, és röhögtünk együtt, amíg meg nem untam az egészet. Kipattantak a szemeim, és kiegyenesedtem, s bár Asha és Danny még igazán nem volt készen rá, folytattam: - És amúgy is, Danny te még nem is láttad Robertet! Olyan arca van, mint egy kilapított dombormű. Tudod, hogy itt-ott ki kellene türemkedni, mondjuk egy orrnak vagy egy kis szemöldökcsontnak és mégsem. Profilból nincsenek vonásai. Lehet, hogy egy konföderációs katona szelleme, aki valami szar bájitallal új testet gyúrt magának, csak nem sikerült jól. És így már érthető, hogy miért viselkedik úgy, mintha százötven éves lenne!

- Grace - Danny megsimogatta a vállamat - Engedd el, mert a végén azt hiszem, szerelmes vagy belé.

- Danny! Éppen gyerekesen panaszkodni akarok!

- De ez hülyeség - Asha amennyire telt tőle, komolyan nézett ránk - Viszont nekem komoly problémáim vannak. Miért hívtad el Tituszt? A haverod? Én talán nem vagyok az? Tudod, mennyire utálok vele lenni. Nem akarok ultimátumot adni, de ha még egyszer elhívod, én többet nem jövök!

Danny fekete szeme fáradtan csukódott le, s bár ujjai a vállamról a mellem irányába köröztek, azért azt mondta:

- Megyek egy kört a motorral, ti addig legyetek szívesek úgy viselkedni, mintha nem lennétek őrültek.

A lakókocsiba nem engedtük be a nap utolsó kis pislákjait sem, s ami vöröses fény bekúszott a redőny alatt, azt is elnyomta az levegőbe dermedt füst. Egy régi karácsonyfaégő villogott az egyik kiégett lámpára tekerve, amit általában ki nem állhattam, de most még ez is hozzám tett valami felemelőt.

- Aha - mondta Asha - Majd beszélgetünk arról, hogy a liberalizmus a halálán van, nem Grace?
- Mintha otthon lennék.
- Vagy arról, hogy az emberiség szenny és sokkal boldogabbak lennénk, ha kizárólag elefántok laknák a földet.
- Feltéve, ha gyorsan elefántnak születünk.
- Sőt, Grace, basszus, beszéljünk a mostani fréfi-generáció kibontakozó impotenciájáról! Nem csak testi, lelki is!

Danny a középső ujjával köszönt el tőlünk.