-->

2014. augusztus 28., csütörtök

Igor találkozása Smjerttel

http://www.youtube.com/watch?v=K9hNZaiGIzc  

Halkan becsukta maga mögött az ajtót és elfordította a kulcsot a zárban. Olyan sötét lett, mintha szénport szórtak volna el a levegőben, de Smjert nem rezzent. Szemében ott lapult az a tudás, amit nem tanult senkitől, az a szikra, ami bármilyen útvesztőből kivezette - nem csapott zajt, nem lépett recsegő deszkára, nem rúgott a szétszórt tárgyakba, mert tudott megérkezni, belopózni s akkor vették észre, amikor ő akarta, soha sem előbb vagy később. Minden ház alaprajza ott lapult a fejében, minden kert, út, erdő meg város - ha egyszer valaki megpróbált elmenekülni előle, hiába ugrott át minden kerítésen, hiába tett kacifántos köröket, bújt meg az árnyékban, Smjert mindig ott várta a másik oldalon - valamikor annyival előbb, hogy cigarettára is rá tudott gyújtani unalmában. De általában nem kellett futnia, még várnia sem - legtöbb esetben csak saját magát szórakoztatta azzal, hogy egérutat adott vagy nagyobb zajt csapott, mint általában. Még akkor sem hibázott soha. Utálta magát érte, de csak egyvalami miatt - semmit sem ért a tudása, ha anélkül is minden a karjaiba ugrott.
Hiába volt koromsötét, a különös izgatottságot ezúttal sem érzett - a ház rendezett volt, logikus, L-alakú - a kihívás nyomát sem lehetett találni. Egy öregember  lakott benne egyedül, kicsit süket, kicsit együgyű. Nem voltak rokonai, a barátaival már hosszú évek óta nem találkozott, a szomszéd gyerekek pedig mindig kavicsokkal dobálták a szobája ablakát, hogy feldühítsék. De az öreg nem dühödött fel, soha. Csöndes volt - csak szivarozni szeretett vagy néha a biciklijére pattanni és tekerni egy kört a városban. Smjert szomorúan lépett a konyhába és a villanykapcsolóra támaszkodott. 60 wattos égő robbantotta ki magából a fényt, ő pedig kinyitotta a hűtőt és kivett belőle egy féldoboz tejet. A konyha átlagos volt, pár pohár állt a csöpögtetőben, kórházfehér falakon repedések rohantak keresztül, semmi különös, sem alkohol, sem egy kreatív gyümölcsös tál, csak precíz szükséglet, pár szelet kenyér egy elkötött zacskóban. Nagyot kortyolt a tejből, hogy érezze magát valakinek, aztán elindult körbe, a lakásban. Az utóbbi években ragadt rá ez is, aztán rigolyásan mindig eljátszotta, mert Smjert hajlamos volt a szokások rabjává válni - mindig alaposan körülnézett, kinyitogatta az ajtókat, kapcsolgatta a villanyokat, böngészte a könyvespolcot meg a családi fényképeket, akárhányszor járt valahol. Persze leginkább a nagyképűség vezette, mint a kíváncsiság - fitogtatta magának, hogy bármit megtehet - de mélyen, belül azért csak azt akarta, hogy valaki kijöjjön egy baseballütővel a kezében, és jól rásózzon a hátára. De nem sóztak rá soha.
Itt is minden maga volt a középszerűség. Smjert el se merte képzelni, milyen életbe csöppent bele, mi lehet ebben a házban az, ami picit is felkelti a figyelmét - mindenhol úgy hagyta a villanyt és résnyire húzott szemmel vizsgálta az üres nappalit, a rendezett fürdőszobát, a folyosót, aminek a falán csak egy virágos kép lógott és végül megnézte a könyvespolcot is, ahol a könyvgerinceken végigsimítva egy olyan címet sem talált, amelyet tartott volna valamire. Dühös könnycsepp gyűlt a szemébe és a Csinovnyik halálára gondolt. A kedvenc és egyben legutáltabb olvasmánya volt és soha sem találta senkinél - pedig megfogadta, hogy ahol Csehov ott van, oda kicsit később tér vissza. Régen olvasta, de akkor zokogott az első szavától az utolsóig. Ezzel a furcsaságával is egyedül maradt az életben. Senkit sem rázott meg úgy az értelmetlenség, mint őt.
Igor sípoló légzése kihallatszott a szobájából. Fura, fonnyadt illat telepedett az ajtó elé, a magány illata - Smjert hangtalanul kinyitotta az ajtót és a padlószőnyegre lépett. A por beitta magát a falak és a bútorok közé, a penész a sarokban kúszott felfelé, s a függönyök megsárgulva ernyedeztek az ablak előtt. Smjert azt hitte, a hálóban kicsit több életet talál, de csak Igort találta - gondolta, itt az ideje rágyújtani - itt úgysem menekül már el senki.
Az ágy szélére ült, ami nagyot nyekkent alatta, és a kabátja zsebéből elővette kedvenc cigarettáját. Igor sípolása egy pillanatra sem változott meg, Smjert addig ült mellette, amíg el nem szívta azt a cigit szűrőig, aztán megfogta Igor vállát. A sípolás megszűnt, két ráncos szem résnyire nyílt, aztán sokáig csend volt, sok percig, míg a száj is feloldott, és Igor úgy kezdett el üvölteni, hogy minden villany le akart kapcsolni félelmében. Rezegtek a fények, a semmilyen ház lakója pedig ősz halántékához kapott, aztán megint üvöltött és ezt sokáig, míg el nem fogyott a levegője és rázni nem kezdte a köhögés.
Smjert türelmesen várt és merev tekintettel figyelte Igor szenvedését.
- Nem akartam megrémiszteni - suttogta mély hangon és lehorgasztotta a fejét. Most még csak szórakozni sem szórakozott. Bár egérutat készült adni, nem töltötte el a vadászat izgalma... Összeérintette hosszú ujjait és próbálta visszatartani a sírást, próbálta nem érezni, amit a Csinovnyik közben érzett mindig.
Igor nem válaszolt. Nem szólt semmit és nem kiáltott újra. Ujjai reszketve markolták a paplan szélét, teste összes idege egy görcsbe rándult össze és a szeme sarkából úgy pergett egy könnycsepp a halántékára, mint előtte Smjertnek - csak az övébe semmi düh nem volt, csupán reflex.
- Nyilván figyelmesebbnek kellett volna lennie - mondta Smjert percekkel később és felemelte a fejét - De ez egy különleges este, Igor, mert úgy döntöttem, hogy maradok. Akar velem beszélgetni? Megértem, hogy megijedt - tette hozzá aztán újra a kabátjába nyúlt - Kér egy cigarettát?
Igor nagy, recés levegőt vett. Smjert gyűlölte nézni, milyen nehezen tápászkodik ülő helyzetbe, gyűlölte látni az összes rándulást, a homályos pupillát és a rettegést. Nem várta meg a választ, saját maga húzott ki egy szálat, Igor szájába tette, meggyújtotta. Az öregnek láthatóan jól esett. Aztán egy darabig nézték egymást. Igor arca közelről még halványabbnak tetszett, közelülő szemei homályosak voltak, széles szája pedig pengevékony. Smjert úgy érezte, ha újra lehajtaná a fejét, nem is emlékezne ezekre a vonásokra.
A cigaretta hamuja a fehér paplanra hullott, Igor odanézett és leporolta. Vastag, ráncos ujjain megmaradt a korom, a pizsamájába törölte.
- Aztán... - szólalt meg halkan - Ilyenkor mi a teendő?
Smjert elmosolyodott a rekedt hang hallatán.
- Azt csinál, amit szeretne, Igor. Elrohanhat, meggyőzhet, könyöröghet, elbújhat, segítséget kérhet, imádkozhat, ami tetszik.
- És nem lehetne, hogy csendesen túlesünk rajta? - Igor összefacsarodva, szánalmas tekintettel Smjert szemébe nézett.
- Nem akar megpróbálni semmit?
- Nem.
Smjert ökölbe rántotta a kezét. Miért nem?
- Ha kapott tőlem egy ilyen esélyt, éljen vele az Istenért! - a hang olyan élesen visított a szobában, hogy Igor elejtette a cigarettát. Smjert elszégyellte magát.
- Ez így nem esély, csak kínzás - felelte Igor némi csönd után - Mert ha eljött, nincs mit tenni, nem igaz?
- Csak próbálja meg, Igor. Meséljen az életéről. Rohanjon el... Egész életében nem tett semmit, nem? Akkor most.
A levegő meleg és pállott volt, az éjjeliszekrényen megsárgult fényképek álltak, olyan régiek, hogy több gyűrődés volt, rajtuk, mint Igor szétizzadt lepedőjén. Olyan nyomorult élet volt ez, ahol semmi sem számított, ahol nem érzett senki semmit, ahol nem fájt és nem volt boldogság - ahol minden csak ment, nap a nap után... egy üres perpetuum mobile.
Igor odapillantott a képekre, bólintott, aztán Smjert szeme közé.
- Sok szívszorító történetet hallottam már. Az esküvő után, a gyermek születése pillanatában. Szeretek én élni, de nem értem. Miért velem akar megküzdeni? Annyi ember megérdemelné.
Smjert összeszorított szájjal, még mindig ökölbe szorított kézzel meredt maga elé - Igor sem érti. Senki sem érti, miért nem érti?
- Mert így lesz értelme az egésznek - nyögte Smjert és a kezébe temette az arcát - Nem akarok jelentéktelen lenni, de így az leszek. Megint az leszek. Mint maga.
- Nem önző egy kicsit? - kérdezte Igor - Végülis rólam van szó.
- Nem csak magam miatt csinálom! Az ember életének fénypontja, a vége. Katarzis. De ha nincs katarzis? Ha csak volt és elmúlt?
- Dehogynem önző, azt akarja, hogy beszéljenek magáról, hogy féljenek, tiszteljék, ámuljanak, mit tudom én! De utánam csend marad, rám nem fog emlékezni senki. Nem fogok könyörögni. Nem csinálok semmit. Jöjjön, aminek jönnie kell.
Smjert Igor nyakához nyúlt, s amint az öreg visszadőlt a párnára, csapkodva rohant ki a szobából. Végigszaladt a folyosón, a fürdőn, a nappalin, mindent megnézett újra, de sértett volt és rettegett. A tudás a szemében semmire sem kellett, ő sem kellett semmire és mindez annyira fájt neki, hogy úgy érezte elporlad.
Fényáradat volt az előszobában, s mikor kinyitotta az ajtót, a sötétségbe lépett ki. Elfordította a kulcsot.


Igor másnap reggel gyűrött arccal, kialvatlanul ébredt. Nem tudta, mitől lett kormos a pizsamája, de a mosógépbe dobta, és csodálkozva kapcsolgatta le a villanyokat minden szobában, mert az összesben égett. Először megrettenve azt gondolta, betörtek hozzá - de alaposan körülnézett és megállapította, hogy nem tűnt el semmi. Csak a tej fogyott el a hűtőből, úgyhogy kikövetkeztette, hogy biztos csak ő ivott este és úgy hagyott mindent. Felöltözött, megfésülte ritkás, ősz haját, megmosta a fogát és a biciklijére ült, hogy elinduljon a sarki boltba tejért a reggeli kávéhoz. A környékbeli gyerekek a játszótéren zsibongtak, és amikor meglátták, felé hajították a labdáikat. Igor felemelte az egyik ujját és dorgálón odaintett nekik, aztán tekert tovább, a hűvös szél csípte az arcát, mikor gurulni kezdett lefele a lejtőn, nagy levegőt vett, hogy átjárja a reggeli frissesség zamata, aztán köhögött egyet, nem figyelt s oldalról belérohant egy teherautó.
Smjert világító szemmel nézte egy kerítés tövében ácsorogva, cigarettát pöfékelve.
- "Mindenkinek meg kell halnia. A semmit választani az egyetlen mód, hogy diadalmaskodjunk a halál felett." - ellökte magát a betontól és halkan hozzátette -  Diadalmaskodtál felettem Igor, tegnap este, de akkor sem győzhetsz.
Aztán hátat fordított a kialakult káosznak, és nyugodt léptekkel továbbindult. Senki sem vette észre, hogy valaha is Igornál járt.



* Shan Sa

2014. augusztus 20., szerda

1. rész - A lényegtelen/2

Mikor Titusz megérkezett, már semmilyen racionális gondolatot nem tudtam megfogalmazni. Danny ölében voltam, s úgy kucorodtam hozzá, hogy mindenem hozzáérjen. Rátette a kezét a lábamra, az ujjai alatt pedig érezte, hogy rángatózok. Fránya izom.
Asha cigarettát tömött, mikor Titusz felé fordította a fejét. Asha olyan lazán emelte intésre a kezét, mintha egy legyet akarna elhessegetni, mégis áradt belőle a feszültség, amibe az ujjvégei beleremegtek, az erek pedig megrándultak a nyakán.  Titusz nem viszonozta az intést, inkább úgy nézett rá, hogy egyértelmű legyen, látták már egymást meztelenül, s még engem is égetett az a leereszkedés, ami áradt belőle. Asha keze le is hanyatlott leverve az összes dohányát, majd gyorsan vett az én cigimből, felállt, és becsapta maga mögött a lakókocsi ajtaját.
Titusz felhúzott szemöldökkel nézett utána, de látható elégtétellel.
- Hát ebbe meg mi ütött? - kérdezte, aztán ledobta magát elénk úgy, hogy az egész lakókocsi feszülten roskadt egyet.
- Szia, Titusz - köszöntem és kirántottam magam a korcs kis békémből - Nem ebbe, hanem belé. És amúgy meglátta a képed. Szarul nézel ki. 
- Angyali Grace. Nem lehet mindenki olyan jó kiállású, mint Danny.
- Ő sem jó kiállású - vontam vállat - Vagy ha az is, ne mondd neki, mert hatalmas az egója.
- Mint mindene - morgott az említett.
Titusz nevetett, aztán a tarkójára kulcsolta mindkét kezét és hátradőlt. Vékony karját körbefonták a tetoválások, rövid pólója felhúzódott a köldökéig, látni engedve vékony hasát és az ott tekergő zöld-ezüst kígyókat. Bár vigyorgott és a szokásos nemtörődömséggel fütyülte ki a világot, tényleg rosszul festett. Szeme alatt ráncos karikák lapultak, mindene gyűrött volt és szürke, vékony, mosolygós szája pedig mályvaszínűvé sötétült, amitől olyan volt, mintha fázna.
- Amúgy én sem tudom, Asha miért hisztizik - tette hozzá Danny - Nem vagy valami nagy veszteség.
 - Sőt, elég nagy seggfej vagy, Titusz - néztem rá.
- Nem vagyok én seggfej. Most mit csináljak, ha minden nő többet képzel bele? Ti nők, neurotikusok vagytok és túlkombináljátok az egész életet. És aki kurvaként viselkedik, ne csodálkozzon, ha annak is tartják.
Erre azért felszisszentem.
- Ne kurvázd le Ashát.
- Egyszer nem mondott nemet. - Titusz megvakarta szőkés haját, aztán rumot töltött a szájába - Ne védd.
- Seggfej vagy - kivettem a kezéből az üveget és kiittam addig, amíg Titusz és Danny egyszerre nem ciccent fel - Ezt azért, mert nem érdemlitek meg. Ez jó fajta rum. A másik, pedig - feltápászkodtam a fotelből - Minden nő infantilis álomvilágban él. De ez nem ment fel senkit semmi alól.
Kirántottam a lakókocsi ajtaját a helyéről és Asha után mentem. Danny motorjára támaszkodva találtam meg, a domb szélén. A csillagok már lyukat vágtak a feketeségbe, a félhold is világított már valahol lejjebb, Asha meg csak állt az eget bámulva és még a cigijét sem gyújtotta meg. Sötét haja ernyedten lógott az arcába, szeme körül eldörzsölte a festéket, és egészében úgy nézett ki, mintha összedőlt volna a világ.
- Adjak tüzet?  - kérdeztem halkan.
- Van - mondta, aztán rám nézett és sóhajtott egyet - Nagyon látványosan felbasztam magam?
- Nem volt vészes. De talán nem ártana… mondjuk megbeszélni Titusszal, mi a helyzet.
- Nem kellene találkoznunk.
- Látod, ezt utálom. A ti kettőtök problémája, és egyből minket is belekeversz. Akár hiszed, akár nem, egyikőtöket sem akarom elveszíteni. Ne minket állíts választás elé.
- Azok után, hogy szakítottam vele, majd újra lefeküdtünk és fel sem hívott? Nem, kösz. Többet nem jövök, ha itt lesz. Előbb nyelek le keresztbe egy vasrudat.
- Nem is rossz ötlet. Minden férfi ezt a képességet keresi a nőkben. Lehet, hogy Titusz is összeszerelmesedik majd.
Asha rám pislogott, aztán alaposan végignézett rajtam.
- Ti hogy csináljátok Dannyvel? - kérdezte végül - Nektek olyan jól működik. Magától.
- Sokszor tépünk be együtt - nevettem fel, aztán közelebb léptem és végigsimítottam Asha karján - Amúgy pedig nem tudom. Nem is mindig működik. Csak még nem gondolkozom a problémákon.
- Szerinted is hülye vagyok?
- Nem. Szereted Tituszt, aki azt mondja, nem szeret téged. Ez egy elcseszett helyzet.
- Miért nem szeret? - Asha belenézett a szemembe, aztán elrúgta magát Danny Harley Davidsonjától, ami hatalmas csapódással dőlt az oldalára. Ijedten kaptam utána és tartottam, hogy ne szánkázzon a domb aljába és törjön ripityára.
Mire a zajra Danny is megérkezett fehér arccal, már csak én voltam a feldőlt motor mellett.
- Mindjárt megőrülök. - rohant oda, hogy segítsen - Hol van az a hibbant tyúk?
- Elrohant - a motor a helyére került, én meg a fogaim közé kaptam egy cigit és meggyújtottam.
- Leszarom. Elegem van a hülyeségekből. Az állandó vajúdásból. Ha a Harleymnak baja lesz, nem érdekel, hogy mennyire fáj a szíve, meg fogom verni. Te meg ne gyere ide, Titusz! - üvöltött hátra Danny - Menj és keresd meg a barátnődet!
- Nem a barátnőm.
- Leszarom!


***


Sárga fény morfiumtáncolt - apró vonalakat rajzolt a redőnyre, az ágyra, a meztelen hátamra, a levegőbe - aprókat rándult a felkelő nap. A szél még nyalta a koszos ablaküveget, a fák csak ringatóztak. A fáradtság lüktetett, és lüktetett a fejem is, a halántékom láthatóan pulzált, homokot éreztem a torkomban, zsibbadoztak a végtagjaim s a legrosszabb - a dohány íze a nyelvembe ivódott és ettől még a reggeli-cigit sem kívántam annyira. Mégsem volt olyan rossz. Ha elegendő a fű, a másnaposság csaknem eltűnik az ember életéből, ha pedig ennyi marad, csak azt jelenti, hogy annyit ittam, amennyitől fű nélkül talán nem is élnék. Kicsit elborzadtam, de nagyobb részt töltött el a késztetés, hogy visszaemlékezzek az estére.
- Lapos kúszás - nyögött fel mellettem félálomban Danny Kruger és rám vetette a karját úgy, hogy szinte mindenemet beterítette.
Óvatosan levegőt vettem - kétszer - aztán nőiesen felhorkantottam. Egyáltalán nem találtam romantikusnak, hogy Danny celofánt játszik, két percig bírtam csak, aztán átlöktem az ágy másik végére.
- Cseszd meg, bébi - morogta - Hajnal van, és máris kikosarazol.
Rövidet nyújtózott, s szemei nyikorogva nyíltak ki. Vérhálóim mögül én is rásandítottam.   
- Tudom - mondta helyettem - Soha többet pia, cigi. Annyiszor hallottam már - azért két újjal még végigsimított libabőrösen izzadt oldalamon. Válaszom egy jól megkomponált nyöszörgés lett.   
- Még arra se emlékszem, hogy lettünk meztelenek - mondtam elhaló hangon.
- Van egy-két ötletem - vigyorgott Danny.
- Anyám úgy hatvanszor kereshetett.
- Úristen, micsoda meglepetés volna…
- Danny!
Kruger sóhajtott, felült, s bár éreztem, mennyire fájhat a pörgős hányingerének minden apró mozdulat - fel is tápászkodott, arrébb rúgott pár sörös dobozt, majd a konyha felé indult, de olyan férfi mód, megfontoltan, nem flippergolyószerűen ide- odacsapódva.   
Felpattintott egy sört, s suhintott egy gyufát.   
- Ha jól emlékszem, motoroztunk is - tette hozzá.
- Így? Már ilyen állapotban?
- Az is lehet, hogy meztelenül... - nevetett - Aztán... ahogy körbenézek, Titusz még itt is van.
Követtem Danny tekintetét a paravánig, ami a mosdót volt hivatott elválasztani a lakókocsi összes többi részétől. Kilátszott alóla Titusz barna western csizmája.
- A zuhanyzóban alszik.
- Ez azért mégiscsak túlzás - nyögtem.
Danny mit sem törődve azzal, hogy olyan meztelen, mint mikor a földre érkezett, elhúzta a műanyagot, aztán annyira nevetett, hogy nekem is fel kellett ülnöm.
- Nincs egyedül - vigyorogta.
Lepedőbe burkoltam magam, és Danny mellé vánszorogtam, aztán becsuktam az egyik szemem. Tituszon csak a csizma volt, semmi más, persze a megszámlálhatatlan tetoválást és egy úgy szint meztelen Ashát leszámítva.
Delgard kiszámíthatatlan ege beborult, szalámi színűre sötétítette a lakókocsi belsejét, s minden olyan megszokottul nonszensz volt, hogy már tűrhetetlenül hozzám tartozott -  akár a reggelekhez a fejfájás. Akár Danny.   
Röhögni kezdtem, aztán Danny vállára borultam.