-->

2014. szeptember 2., kedd

2. rész - A reggel

Olyan sokszor hívott anyám, hogy a hatvannal szinte alálőttem. Lassan előszedtem a ruháimat a legindokolatlanabb helyekről - úgymint hűtőszekrény -, s közben megpróbáltam visszahívni az otthont, de már nem reagáltak. Danny magára húzott egy alsónadrágot és visszazárta a paravánt Tituszra és Ashra.
- Nem kelted őket? - kérdeztem.
- Minek? Hogy kezdődjön a tegnapi elölről? Szeretem a békét - magához húzott és odanyomta az ajkát a homlokomhoz.
- Mennem kell - húztam el magam - Már dél is elmúlt. Anya őrjöngeni fog. Megint megbüntet Roberttel.
- Mondtam, hogyha még egyszer kiejted a nevét, megőrülök!
- Jó, jó. Fáj a fejem is - elkezdtem keresni a táskámat.
- De miért akarsz hazamenni? - kérdezte.
- Nem akarok.
- Nem értelek téged - Danny mérgesen összevonta a szemöldökét - Tegnap még megszökteted magad, ma meg szaladsz vissza az első telefonra.
Kiegyenesedtem és Dannyre meredtem.
- A hatvanadikra. És hazamegyek, talán azért, hogy végighallgassam, mennyire nagy szégyent hozok mindenkire, talán azért, mert mégiscsak ott lakok.
- Ide is költözhetnél - Danny még mindig gorombán nézett - Tudom, hogy nem túl nagy, de összkomfortos. És zajlik az élet.
A paraván felé pillantottam és ezt nem vontam kétségbe. Leültem a jó öreg kanapéra, ami sör és cigi szagtól penészlett és a még mindig ernyedten villogó karácsonyfaégőkre néztem.
- Nem tudom, Danny… Tényleg? - hunyorogtam egyet ő pedig közelebb lépett.
- Furcsa, hogy még sosem ajánlottam fel, de annyira egyértelműnek éreztem.
Danny belefésült a hajamba, napbarnított ujjait végighúzta a fejbőrömön, aztán elém guggolt. A szeme átváltott szikrázóból forróvá, mint a nyári aszfalt, féloldalas, döcögő mosoly ült a szája sarkában. Ha anyám látta volna így, sosem kételkedett volna a szerelmemben.
Elgyengülve a vállára tettem a kezem és megsimogattam a tarkóját.
- Már nem is vagyok másnapos - mondtam halkan.
- Gracie - elpuhult hangon szólt, én pedig tudtam, hogy csók következik. Lassan behunytam a szemem, ő egyre közelebb hajolt, meleg lehelete megcsapta az orromat, s bár éreztem benne a dohányt, az alkoholszagát egyáltalán nem. Ajka már súrolta az enyémet - Komolyan. Szeretnék veled ébredni. Már leérettségiztél. Felnőtt vagy. Költözz ide. És ne haragudj, hogy nem ajánlottam fel hamarabb.
Minden kislány arról álmodik, hogy valaki ezt mondja neki, így, ilyen közel, ennyire recsegős-romantikusan. Megcsókoltam, de nem válaszoltam. Úgy gondoltam, jobb az ilyet lógni hagyni a levegőben, mert ami kimondva ilyen szépen hangzik, lehet, hogy a valóságban már sokkal érdesebb, de Danny sem firtatta, csak tovább csókolt, egészen addig, amíg bele nem nyomott a támlába, annyira, hogy már igazán kényelmetlen volt. Mire elhúzódtunk egymástól, a paraván alól Titusz csizmája eltűnt. Feljebb toltam magam és csöndre intettem Dannyt. Nyöszörgés és nejlonzörgés hallatszott, majd a paraván kicsapódott, és Tituszt láttuk kapaszkodni a zuhanyfüggönyben. Végeláthatatlan kígyói bánatosan tekergőztek az oldalán, a hasán, a hátán lángoló főnix meg szinte fáradtnak látszott. Hátranézett Ashára, akinek meztelen lába már a linóleumon, feje még a mosdó tövében pihent, aztán oldalra nézett, ránk, és újra megkapaszkodott, ezúttal a paravánban.
- Minden oké? - kérdeztem?
- Shhh - mondta és Ashára mutatott.
- Danny, menj már segíteni neki - böktem oldalba a férfimet - Szerintem nincs minden rendben.
- Nem kell! - Titusz nyüzüge testét lassan átvonszolta a konyhába, ahol pedig lepihent a pultra támaszkodva és vizet töltött magának.
Több perc telt el azzal, hogy Danny vigyorgott, Titusz meztelenül kortyolta a vizet, Asha pedig az apró fürdőszobából kilógva aludt, mint akit agyonütöttek. Kezdett zavarni a látvány, hát felálltam és megfogtam a táskámat.
- Hát akkor… majd jövök - mondtam és mielőtt Danny egy szót is szólhatott volna, már becsuktam magam mögött a lakókocsi ajtaját.
A hátamra dobtam a táskát, és ahogy caplattam a lejtőn a város irányába, csak azon járt a fejem, hogy Danny össze akar velem költözni. Persze ott volt az a vibráló kislány a fejemben, aki vigyorgott, ahogy az arcán kifért, de volt egy sokkal borongósabb másik. Nem ilyen egyszerű kibújnom anyám hóna alól. Ki fizeti ezentúl az életem? Mikor látom apámat, ha anyám ezek után kiutál a világból? Mi lesz, ha Danny elhagy?
Persze tudtam azt is, hogy nyilván nem végleges döntésről van szó, de azt is, hogy ez megváltoztatja az utamat. Anya számára örökre nyilvánvalóvá válik, hogy nem gyakorol egy csepp kontrolt sem felettem, apa csak egyedül marad, én pedig őrülten fogom leélni minden napomat, hihetetlen impulzusokkal és még az is lehet, hogy zenész lesz belőlem.
Lecsúsztam egy homokkátyún, aztán megkapaszkodtam az útszélén meredező gazban és döbbenet volt konstatálni, hogy ezen az úton Danny a Harleyval közlekedik és nemegyszer engem is felhozott már. Ha anya tudná, hogy hol vezet általában csak közepes részegen, szélütést kapna. Talán rohanna apához, aki legyintene, rágyújtana egy jó szivarra, aztán megenyjebenyjézne engem.
Egyetemre nem mentem - minek is, hiábavaló elköteleződés több évre - tehát valójában több hónapja érett, hogy minek vagyok otthon? Érezni akarom az életet, Dannyvel az oldalamon, embereket akarok, fiatalságot, kihajolni a kocsi ablakán és üvölteni, itt motorozni, ahol embernek eszébe nem jutna. És akarom apámat is, akihez hazamehetek, ha elfáradok. Azt akarom folytatni, ahogy most van. Nem akarom a változást. Jó ez nekem így…
Danny a domb lábánál ért utol a motorjával.
- Pattanj - mondta, s mikor csak késleltetve szálltam fel, nem indult el, hanem hátrafordult - Mi van? Elintéztem Tituszt. Beraktam az ágyba, Asha meg nem igen mozdult, szerintem aludni fog, mire hazaérünk. Gyere. Én is ott akarok lenni, mikor bejelented anyádnak, hogy hozzám költözöl.
Delgard forgalmasabb volt így nyár végén, mint amennyire megszoktam, de ennek lehet, hogy csak egy oka volt - nem Dannyre, hanem az útra figyeltem és láttam, milyen közel suhanunk el a mellettünk araszoló kocsik mellett és láttam, hány teherautót előzünk meg, hogy még átérjünk azelőtt, hogy a lámpa pirosba váltana. Ideges voltam. Az nem zavart, hogy Danny gyakorlatilag először fog anyámmal állni szemtől szemben és belép a házunkba, aminek az előszobája is sokkal nagyobb az ő lakókocsijánál, inkább a szüleimtől féltem. Magamtól.
- Danny...
Alig egy utcára voltunk, mikor megböktem a hátát.
- Danny, álljunk meg.
- Rosszul vagy? Mindjárt odaérünk.
Meg sem fordult a fejében, hogy még kételkedek.
- Nem, csak...
Már majdnem a házunk elé értünk, amikor leállt, lerakta a lábait és az arcomra nézett.
- Nehogy azt mondd, hogy máris meggondoltad magad.
- Átgondolni sem volt időm, nemhogy meggondolni! - mondtam halkan, de szemrehányással a hangomban.
- Te mondod mindig, hogy menekülsz. Hogy szeretsz. Hogy ez éltet téged. Hogy eleged volt a konformista életedből.
- De nem lehet egyik pillanatról a másikra csak úgy otthagyni! Még másnapos vagyok, még alig működik az agyam. Asha meztelenül lóg ki a fürdőszobádból, és én nem hozhatok meg egy ilyen döntést. Otthon semmi sem működik, mégsem menekülhetek, mert az gyáva dolog lenne. Te ezt nem értheted.
Danny arca elsötétült, de ami rosszabb, csalódottan vonaglott meg a szája.
- Nem érthetem…
Leszállt a motorról, én pedig utána.
- Nem úgy értettem, hogy…
- Nem élnek a szüleim, Grace. Világ életemben a magam ura voltam. De egyet mégis tudok. Ha nem lépsz ki abból, ami felemészt téged, egyedül maradsz benne. Változtatni kell, ha változást akarsz. Ha nem akarsz változtatni, igazából nem is emészt fel téged semmi. Hazug vagy és játszol velem? Hülyét csinálsz belőlem, mikor zokogva hívsz, hogy senkinek érzed magad? Hogy senki sem támogat? Hogy minden egy kalap szar? Akkor hazudsz. Akkor csak unatkozol. A gazdag kislány unatkozik.
- Danny! Hogy mondhatod ezt? Nem tudom, nem érted? Annyi mindenre szükségem van és…
- Most a pénzről beszélsz?
- Nem!
Leültem a földre és éreztem, hogy ég a szemem. Túl sokszor sírtam, főleg sokszor Danny előtt, de nem tudtam megállni, mert dobogott a szívem, lüktettek a vénáim, és hatalmas kőtömbök gurultak jobbra-balra a hasamban, nyilván a tegnap estétől is. Danny összezavarodva nézett rám.
- Ha most manipulálni akarsz…
- Dehogy akarlak, csak szarul vagyok! - ránéztem és amint kigurult az első könnycsepp az arcomra, dühösen fel is pattantam - Te akarsz manipulálni! Mi lesz, ha nem költözök hozzád? Itt hagysz?
- Ne csináld ezt…
- Nem tudom, érted? Semmit sem tudok.
Ahogy ott álltam, Danny újra felengedett és már csak szánakozva figyelte a könnyeimet.
- Ne sírj - mondta halkan - Akkor majd később megbeszéljük. Csak ne sírj már.
Lassan közelebb lépett és sután - ahogy ilyenkor szokott - átkarolta a derekam, én pedig nagy levegőket véve próbáltam megnyugodni a mellkasán.
- Ne sírj…- suttogta.
- Jó.
- Nem akartalak rábeszélni. Csak azt hittem, hogy szeretnéd - Danny hangja még mindig halk volt és tudom, hogy nyugtatni akart, mégis újabb görcsszerű zokogás akadt a torkomon. Valójában én sem értettem, hogy miért.
- Csak túl korán van még, gondolom, ne foglalkozz velem - suttogtam nehezen.
Vörös szemekkel léptem a hallba, Danny fogta a kezem, de nem néztünk egymásra. A hatalmas csillár öt méteres magasságból lógott a fejünk fölé, s éreztem, ahogy Danny felkapja a fejét. Tenyerének szorítását gyengülni éreztem.
- Elég megalomán, nem? - néztem rá gyenge mosollyal. 
Danny nem válaszolt, csak tekintetével körbejárt minden apróságot. A márványozott asztalon ülő telefont, a kovácsoltvas lépcsőkorlátot, a tölgyfaajtókat aztán megint a csillárt, sokáig. Elengedtem Danny kezét, hogy gyorsíthassak a lépteimen.
- Megmutatom a szobámat - mondtam neki.
Mikor leültünk az ágyam szélére, furcsa bódulatot fedeztem fel Danny arcán. Óvatosan megcsókoltam a szája sarkát, mire összehúzta a szemét, aztán visszacsókolt.
- Ha egy ilyen palotában élnék, lehet százszor is meggondolnám, hogy átköltözöm-e a dombra.
Felháborodhattam volna rajta, mégsem tettem, mert annyira őszintén hangzott.
- Nekem nem emiatt vannak kétségeim. Csak úgy...
Danny szeme továbbra is messze volt tőlem, de nem akartam gondolkodni, túl fáradt voltam, hogy újra beszélgetni kezdjünk. Sóhajtottam, és lassan hozzátettem:
- Bár ezt az ágyat amúgy egészen szeretem. És rossz lenne itt hagyni.
Danny beletörölt az arcába, aztán fáradtan feljebb tolta magát.
- Most? Komolyan, Grace?
De nem foglalkoztam vele. Lassan letoltam a cipőimet és hagytam, hogy parkettára érkezve teleszórjanak mindent odaszáradt sárral.
- És a legrosszabb az egészben, hogy abszolút sohasem aludt még nálam senki - kigomboltam a blúzom - Még rokon sem. Annyi kurva szoba van, hogy mindenki feleslegesnek látja, hogy osztozzon egy ágyon.
Danny halványan elmosolyodott és ő is levette a cipőjét.
- Tehát, anyádék is külön alszanak?
- Fú, nem is tudom, hogy aludtak-e valaha együtt. Talán egyszer - mutattam teátrálisan magamra, aztán kiszabadítottam a mellemet a melltartómból - Ezért nyilván hálával tartozom.
- Ezért nyilván én is…
Mindketten ledőltünk a frissen mosott ágyneműk közé, aztán szorosan egymásra feküdtünk.
Lehunytam a szemem és arra gondoltam - úgysem emlékszem az előző estére. Aztán mélyen megcsókoltuk egymást.


Danny meztelenül feküdt a hátán én pedig kigombolt ingben mellette. Arra sem volt szükség, hogy én is teljesen levetkőzzek, csak bugyi nem volt rajtam, de lehet, hogy azzal együtt is megoldottuk volna. Szóval nem lett volna precedens.
Pár percig néztük a baldachint a fejünk felett, aztán Danny felült és öltözni kezdett.
- Nem tudok megmozdulni - mondtam, de nem néztem rá. Hallottam, hogy felhúzza a sliccét.
- Mennem kell - válaszolta.
- Nyilván. De nem fogsz - sóhajtottam - Hozzád költözöm.
Danny megfordult és végignézett rajtom. Összeráncolta a szemöldökét. 
- Milyen befolyásolható vagy. Tudom, hogy remegsz a kielégültségtől, de azért...
Visszamászott az ágyba, aztán elmosolyodott.
- Komolyan?
- De dolgoznom kell valahol. Mehetnék oda is, ahol te vagy - az oldalamra fordultam és végigsimítottam a farmerján.
Megfogta a kezem, megcsókolta az ujjbegyeimet, és mellém dőlt. Aztán lestük egymást, ő azért, hogy lássa, mennyire gondolom komolyan én pedig azért, mert arra gondoltam, sokkal közelebb vagyunk, mint amennyire szex közben, alig öt perccel ezelőtt.
- És - tettem hozzá - Fokozatosan akarom. Nem fogok most mindent a motorra pakolni. Próbáljuk ki. Rendezzünk el mindent.
Danny nem válaszolt, csak bólintott egyet mosolyogva. Megfogta a meztelen oldalamat, odahajolt a számra és puszilgatta.
- Nem jó ötlet, hogy a gyárban dolgozz velem. Nem hiszem, hogy bírnád.
Keze hátrább csúszott, a meztelen fenekemre, de eltoltam.
- Tudom Danny, hogy nem bántásnak szántad, de ezt nem mondd többször. Bízz a legjobbakban. És ha bömbölve jövök ki, nem mondd, hogy megmondtam. Vannak bizonyos önértékelési gondjaim, ismered őket. Engem nem inspirál, ha nem hisznek bennem. Én nem vagyok csak azért is fajta - nekem nem megy egyedül. Segíts. És ez nagyobb kérés, mint amit szerettem volna kérni bárkitől, valaha. De legyél mellettem és legyél, aki támaszt. Cserébe én is leszek a tied. Ha szeretnéd. Ha összeköltözünk. Mert akkor tudni fogom, hogy jól döntöttem. Rég nem kaptam már pozitívat itthon, hidd el, de te majd hidd, hogy lehetek valami. Akkor is, ha egyelőre a valahol egy gyárban van… Danny.
Nem válaszolt, nem is mozdult, csak puha lett a keze és elszánt a tekintete.
- Melletted szabadnak érzem magam. Olyan elmenni innen, ebből a házból, és megérkezni hozzád, mint az első hideg levegőkorty a Mount Everest tetején. És ezt jegyezd meg Danny, mert többet nem fogom mondani.
Ujjaival megragadta az oldalamat, a farmeréhez húzta a csípőm és azon a rekedt, mély hangján azt mondta nekem, hogy szeret. 



Tudatlanságtól
ragyog testük, lelkük – ám
tudom: tanulnak...

4 megjegyzés:

  1. Jaj ez a tipikus: "Nem tudom mit tegyek egy síró nővel."
    Hát, rosszfiúDanny sem lehet tökéletes.

    Sokkal nehezebb neked kommentárt írni, mint azoknak, akiket nem ismerek, vagy csak nem régóta ismerek. Nem tudok semmi meglepőt írni, mert ismersz és én ismerlek, és még mindig csodállak.

    Szerintem mindig is csodálni foglak, írói példakép leszel, azon fajtából, akik nem híres írók, és mindig szerettem volna olyan bonyolult, nyakatekert lenni, mint te - csak, hogy a tegnap éjjelt említsem.
    És sosem említettem még, de a felhasználóneved is tök király, olyan elmésen vicces, mint te vagy.

    Na, mégis sikerült nyálasan ajnározni, dagadjon a melled a büszkeségtől, megengedem.
    Írj gyakrabban, kedves. ˇˇ
    Más világba kalauzolsz és szeretem a világod.

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm! Am szeretnék (az írásban) kevésbé csapongó lenni, mert leginkább ebben áll a bonyolultságom. Nem mindig olyan jó, túlsokmindenre KÉNE odafigyelni:D

    VálaszTörlés
  3. Kedves B(o)londe!

    Elolvastam az eddig elkészült két részt és a prológust, ami szerintem a legzseniálisabb a három közül eddig. Tökéletesen leírtad, érzékeltetted, megteremtetted a hangulatot.
    Látom, hogy lassan haladsz ezzel a történettel, amit meg tudok érteni. Időigényes, ha jól akarsz írni. Nem mondom, hogy könnyű a stílusod, ahogy ti is írtátok előttem, bonyolult. Ezt a legnehezebb kényszerrel csinálni, csak ihletre megy. Azért én szurkolok, hogy folytasd, mert érdekesen indul a dolog.

    Jó írást!
    b.

    VálaszTörlés
  4. Szia! (már sokadszorra :D)
    Az egész történetnek meg van az alaphangulata. A gazdag lány, akinek ugyan mindene meg van, mégis semmije sincs Dannyn és a barátain kívül. Tökéletesen ábrázolva van a kapcsolatuk, az a "lazára vesszük a figurát, de csak mi vagyunk egymásnak" típus. Meglepődtem, hogy Danny felajánlotta az összeköltözést, nem néztem volna ki belőle, de kellemes csalódás volt. És itt volt ez a vallomás, amiből érződött, hogy szívből jövő. Nem volt elcsépelt, mégis betalált. És Grace apja is nagyszerű karakter, az egyetlen jó dolog, ami Grace családjában van. Grace is jól lett megalkotva, ráadásul reálisan gondolkodik. Tetszett, hogy nem egyezett bele azonnal, noha az egyik fele őrült kislány módjára ugrabugrált az ajánlatra. Életszerű volt, hogy átgondolja, hiszen ez egy nagy lépés, ami tele van buktatókkal. Ez nem egy olyan "egyik percről a másikra döntés", mégis végül beleegyezik, hiszen szerelmes.
    Nagyszerű fogalmazás.
    Nagyszerűen megformált karakterek.
    Nagyszerű alapötlet.
    És nagyszerű hangulat.
    Xoxo.Bri.

    VálaszTörlés