-->

2015. március 9., hétfő

3. fejezet - A jelmezbál

- Könyörgöm, hagyj.
- De mesélj, kíváncsi vagyok. Mennyit adott, és miért van az, hogy téged ki tud halászni az egyetlen normális fazon? Biztos szép estéd volt. Áh, tudod, volt itt az a néger. Romosra itta magát, szegény Dritta soha sem fog veled szóba állni. Neki kellett vigasztalnia. Ha maradtál volna…
Doris aranyosan csicsereg. Eperajkai véget nem érő mosolyban végződnek, haja bohókáson omlik a füle elé. Hidegen hagy.
- De nem maradtam, diskurzus vége.
Cigire gyújtok. Még alig kezdtem el a napot, de már hiányzik a dobozom fele. Két agyféltekém között passzolgatom a gondolatot, hogy kicsit le kéne állnom, mert nem lesz pénzem egy következő dobozra, de ezt a cselekvést már rég nem én irányítom. Leszívom a füstöt és kiengedem. Így megy. Mint a légzés.
- Tudod, tegnap megpróbáltam erős maradni. Johnny eltűnt olyan tizenegy tájékán, de inkább összesöpörtem a kávézó részleget, és letoltam pár tonikot, nehogy elcsavarodjak, ha visszaér. Akkor találkoztam vele megint, mikor reggel zártuk a kasszát. Finom lett a bevétel, úgyhogy meg kellett ünnepelnünk. Annyira megmagyarázhatatlan, amit iránta érzek… Szerintem lényegesen több is lehetne közöttünk, mint amit megérdemel.  Olyan sablonszerű, de azt érzem, én meg tudom változtatni. Mellettem biztos másmilyenné válna. Persze egyértelmű, hogy nem, de azért megérdemelne egy esélyt, igaz?
Belefújom a füstöt Doris arcába.
- Johnny is seggfej, nem érdemel semmit. Nem akarsz a dolgodra menni?
- Oké, és ha már itt tartunk. Te miért vagy itt?
- Beszélnem kell a szívszerelmeddel. Kettesben leszünk az irodájában. Szerinted elnézőbb lenne velem, ha megcsókolnám?  - cinikusan rávigyorgok.
Doris rám csap a felmosóronggyal, úgy, hogy víz csurog utána a bokámon.
- Meg ne próbáld! - húzza össze a szemét - Miről kell beszélnetek?
- Majd este átmegyek, és körömfestés közben elmesélem életem frenetikus történetét, jó?
Doris rákönyököl a felmosófára és megcsóválja a fejét.
- Miért nem tudunk beszélgetni?
Újabb slukkot nyalintok, és lekezelő mosolyra húzom a szám.
- Várnak a wc-k, mon cher.
A lány vörös loboncába túr, száját vízszintesre állítja és facsar egyet a felmosó vödörben. Mintha a fejemet képzelné a helyére.
- Évekkel ezelőtt voltam Európában. Felszöktem egy teherhajóra az egyik barátnőmmel. Gyakorlatilag nincstelenül jártuk be aztán Párizst, Münchent, Rotterdamot.
Összeszűkül a tekintetem.
- És...?
- Míg én vígan éltem az életem, anyám betegen feküdt egy bronxi húszemeletes legfelső emeletén. Az apámmal, aki ivott, a húgommal, aki még csak tizenöt volt.
- Hát... és ezt miért mondod?
- Szerelmes vagyok Johnnyba.
- Mert hülye vagy - összegyűröm a homlokomat.
- És te vagy a legjobb barátom. Én vagyok a rossz döntések tárháza.
Állom a tekintetét, aztán elmosolyodok, mielőtt újra megszólal. Elnyomom a cigit a falon, aztán felállok.
- Mit gondolsz, ennek a nyomát ki tünteti el?
Vállat vonok, és elindulok Johnny irodája felé.

- Miért, mit gondolsz, Cecil, pénzügyben ismerek tréfát?
 A klíma miatt feláll a szőr a karomon, amikor benyitok - Johnny pedig sréhen ül a székében füléhez szorított telefonnal.  Helyet foglalok előtte, ő meg rám néz, és összeszorítja a szemöldökét.
- Hívj vissza később - mondja a telefonnak.
- Ne zavartasd magad - legyintek, és kiveszek egy cigarettát az íróasztalon nyitva felejtett fémtárcájából. Hátradőlök a székben, és rágyújtok.  Johnny villogó szemmel vizslat.
- Mindegy is, az ajánlatom áll. Jövő hét kedden szeretnék egy megbeszélést. Semmi probléma nem lesz, Cecil, csak add át az üzenetet.
Homályos világosságot enged ki magából a neonlámpa, a redőnyök leeresztve gátolják a természetes fényt - elvigyorodom.
- Te egy igazi alvilági macsó vagy - mondom Johnnynak, míg ő a zsebébe tuszkolja a mobilját.
- Mit akarsz?
- Nem tudom kifizetni a lakbért - a földre hamuzok - Kéne valamennyi előleg.
Johnny szeme elsötétül.
- A tegnapi nem fizetett elég jól? Neked kéne fizetned nekem, és ez nem is vicc.
- Nem volt szex, tehát nem volt miért fizetnie.
Johnny is kihúz egy szál cigarettát a tárcából, de nem gyújt rá.
- Sajnálom. Egy oka van annak, hogy itt vagy még, és az az én lágy szívem.
- Drága az élet, tehát erősen kétlem, hogy csak azért.
- Nem érek rá veled foglalkozni. Bánom azt a napot, mikor engedtem Doris unszolásának és felvettelek.
- Még a te érdeklődésedet is felkeltem - húzom megint mosolyra a számat, és az arcába fújom a füstöt.
- Ha nem bírod kifizetni az albérletedet, vedd komolyabban a munkád, esetleg maradj többet, segíts be máshol. Mert ez is munka. Vagy keress mást. Nem adok több lehetőséget, Trixy.
- Lehetőséget nem kell adnod. Csak pénzt.
- Őszintén mi a francot képzelsz? Tudod mit? Eredj a francba - fáradtan int egyet - Ki vagy rúgva.
Rámosolygok.
- És mi lesz a végkielégítésemmel?
- Ha én téged egyszer végkielégítelek, abba azon nyomban beledöglesz.
- Tegnap mennyit fogyasztott a néger?
- Milyen néger?
- A kosaras. Megérte, hogy megutáltattam magam vele, vagy nem?
- Nem nagy kunszt. Én is utállak.
- Dehogy utálsz. Odáig vagy értem. Nem tudod, mit kezdj velem.
- Kirúgtalak, nem emlékszel?
- Dehogy rúgtál.
Végre Johnny is meggyújtja a cigarettát.  Fokozódik a homály az irodában.
- Rendben, de az biztos, hogy senki sem kényszerít arra, hogy itt legyél. Most eredj, dolgom van. Este pedig legyél itt időben, ma te leszel a pultban. És ne felejtsd el, húszas évek.
Felállok és beletaposom a cigit a hajópadlóba.
- Ma este is lelépsz?
- Nincs olyan szerencséd.
- Mit üzletelsz, te világfi?
- Semmilyen közöd nincs hozzá. Csinálj, amit akarsz, csak menj már a francba.
Rávicsorgok és megyek. Kerülöm Doris felségterületét, s hálát adok az égnek, hogy ilyen korai órán Drittát és Minyont sem itt eszi a fene.
A lakásomban természetesen még pulzál a Hugo Boss illat. Elpakolom a megmaradt bort, összehajtogatom a szanaszét dobált ruháimat és a kanapéra ülök. Arra gondolok mekkora szarság az egész. A pénztárcámban alig huszonöt dollár, a hűtőben megbuggyant a tej, a kenyér penészes a pulton. A ruháim kiömlenek a szekrényből, az irataim hamisak, de a bérleti csekk a hamis nevemmel teljesen igazi - én pedig nem tudom, hogy sírjak, vagy nevessek. Legszívesebben felgyújtanám az egész kócerájt, a bárt, meg egész New Yorkot és Párizst. Anyámat és apámat újra, mert elrontották.  Nem ezt érdemlem.
De lehet, hogy mégis - nincs annyi víz a világon, amennyivel el tudnám öblögetni magam.
Pfuit.

*

Kilépek a farmeremből, a sarokba dobom, aztán lehajolok egy rojtos szélű ruháért.
- Töltesz egy gint? - nézek oldalra.
Doris vállat von, elöblöget egy poharat, szabadon engedi a kezében az üveget s ráadásnak még jeget is csöppent a lébe. Kezembe veszem a fejdíszem és a stólám, majd kihörpintem a kristálypohár tartalmát.  Megszisszen bennem az alkohol.
Doris már rég kicsípte magát. Csillogó magas sarkú szandál van rajta, hajában tollak, nyakában hosszú, gabalyos lánc, karján selyemkesztyű, vörös bohókás fürtjei pedig a fülé mögé lettek erőltetve. Nem beszélgetünk, de nem is sajnálom. Én ma már eleget beszélgettem mindenkivel.
Johnny belép a függönyök mögé, Dorist fél mondattal elküldi üveget söpörni, rajtam meg hosszasan elidőzik a szemével. Látja, hogy úgy csinálok, mint aki nem veszi észre - ezt bizonyítandó, magamat nem zavartatva folytatom az öltözködést, teszem a homlokzsinórt a fejemre, bújtatom a melleimet a megfelelő helyekre. Johnny hatásvadász, hát letelepszik egy recsegős székre, rádől az ott nyugvó kabátomra, és magának is tölt a ginből. A fogai közé kaparint egy szivart.
Doris még hátranéz a művészbejáróból, aztán a fenekére simítja a szoknyáját és kettesben hagy engem a főnökkel. Kintről hahotázás, üvegcsörömpölés, durranó pezsgők, a bor nyeldeklése hallatszik addig a rövid ideig, amíg az ajtó nyitva van.
- És mégsem jöttél időben. Én álltam a pultban. Én - mondja Johnny és a kis asztalra pakolja a lábát. Cipője fényesre suvickolt, a nadrágja élére vasalt, hajszálcsíkos. Hasa széles, de nem gyűrődik össze ülőhelyzetben, a hózentróger mellizmára feszül, zsebe kidudorodik, borostája a szemem láttára serken, és vastag szájából az arcomba dől a füst. A szemét egy gengszterkalap burkolja árnyékba.
- Igazi lázadó vagyok - a lábamat a kis sámlira rakom, és becsatolom a magassarkúmat. A hajam beleömlik a szemembe. Egy percre se gondolok arra, hogy elmondjam, majdnem felszálltam egy buszra és eltűntem.
- És mi ellen lázadsz, ha megkérdezhetlek?
- Per pillanat? Ellened.
A nyakamra kötök egy fekete selyemszalagot, aztán a falra aggasztott ferde tükörbe nézek. Már csak a hosszú hajammal kellene kezdeni valamit, és összekevernének egy dámával. Hányszor öltöztem én így, kiskoromban! Anya stóláiban lépkedtem a gránitpadlón, az égbe nyomtam az orromat, és parancsokat osztogattam képzeletbeli személyzetemnek. Pedig volt igazi is.
Fésűt kotrok, míg a tükörből jól látom, hogy Johnny kellemetlenül bámulja a fenekemet, lenyalt kontyot csavarintok a tarkómra és pár hajtűvel rögzítem. A retró parti, az retró parti, meg kell adni a módját.
- Tudom- tudom, rossz kislány - búgom Johnny felé - Akit úgysem rúgsz ki. De azért idejössz, hogy fitogtasd a fölényedet. Igazi férfi mentalitás.
Elvigyorodik.
- Ma este jó kedvem van. Gyere ide.
- Pénz beszél, kutya ugat.
- Kapsz előleget, de ezt már akkor tudtad, amikor kértél tőlem.
Odalépek mellé.
- Ellenállhatatlan vagyok.
Johnny hatalmas tenyerét a combomra illeszti.
- Mi történt tegnap? Nem szoktál te ingyen bratyizni a vendégekkel.
- Hiba csúszott a gépezetbe. És most nem én lőttem túl a célon. A cél lőtt túl rajtam.
- Hallottam, hogy megint játszottad az eszed.
- Mindig játszom az eszem - az ajtó felé veszem az irányt - Pont úgy, ahogy te is. Csak én ügyesebb vagyok.
A jazz beleszédül a fejembe, szétszed, összerak, és megborzongatja a gerincemet. Természetesen az arcomon nem látszik a kéj, amit a zene okoz - a cipősarkam még mindig recésen kopog, férfiak keze a csípőmön és a fenekemen. A terem fekete fehérben sem nyújtana nosztalgikusabb élményt - mintha sikerült volna visszahoznunk amerikai 20-as éveit, Al Caponék között sétálok, akiket vagy boás vörös ajkú nők, vagy szőke fűzős lányok kísérnek.
Ez utóbbira élénk példa Dritta, kinek csipkeruhájából kibuggyannak a mellei, haja hullámosan és fényesen simul az arcéléhez, kalapja a szemöldökéig lóg, a harisnyája pedig átlátszó fekete. Épp egy pisztolytáskás férfihoz dörgölődzik.  Elveszek a sok gengszter között, de nyugodtan veszek tovább. Johnny nagyon jó munkát végez - igazi lebujt üzemeltet, de senkinek sem tűnik fel - és itt mindenki megtalálja a számítását anélkül, hogy kellemetlen helyzetbe kerülne mások vagy a hatóság előtt. Bár én még nem sokat látogattam az alagsorba, úgy tudom, bőven fogynak a hallucinogének, sok ősi new yorki és sok nagy név fordul meg, de egy razzia sem volt még, verekedés is alig. Minden megy, mint a karikacsapás.
A pult mögé araszolok. Jól fogy a whisky, úgyhogy néha lopok pár kortyot az üvegek aljáról.  Nem gondolkozom, nem is nagyon beszélgetek, nem is kell - élvezem a zenét, és néha egy félmosollyal megköszönöm, ha valaki emlékszik arra, ki vagyok én és mit szoktam csinálni a színpadon gitárral, vagy anélkül. Hangzavar van és hangulat, istenemre mondom, kivételesen tetszik, még akkor is, ha az, amit előttem táncolnak, nem igazán hasonlít a swingre.
Johnny elém ül egy bárszékre és körbenéz.
- Lehet, hogy perverz vagyok, de felizgat ez a látvány. És a zene.
Töltet magának egy duplát, majd gyorsan megissza.
- Most mindenki olyan, mint amilyen lenni szeretne - morajlom felé - Más.
Johnny arca bizonytalanul sötét a kalap alatt, de a szája látható vigyorra húzódik. A zenére dobol a kezével, s bár nem hallom, de érzem, miként horzsolódnak egymáshoz a gyűrűi.
- Én is örülnék egy kevésbé stresszes életnek - böki felém.
- Stressz?
- Nem tudod, hogy zajlik az élet.
- Én nem vagyok oda a kokainért.
Johnny egy egész üveg whiskyt maga mellé húz, és belenyakal.
- Majd egyszer mesélek a világról.  Baromi izgi.
A csap alá tartok egy poharat, elöblögetem.
- Dorisnak meséld. Imádna megváltoztatni.
A beszélgetést befejezzük, amúgy is alig halljuk egymást, de Johnny szivarra gyújt – neki bárhol szabad - és a pultnál marad. Hogy ellenőrizni vagy bosszantani akar, nem tudom, mindenesetre furcsa oldalpillantásokat vet rám, mikor arrébb szolgálok ki. Megunom és egyenesen a képébe nézek:
- Mi van? Doris szerelmes beléd, boldogítsd őt.
- Hagyjál már ezzel békén.
A zene tovább simul a fülünkbe, a furcsa, homályos fény ellazít. Csókok csattannak a sötétben, a parketten és a bokszokban is több árny gabalyodik egymásba, egy nagydarab férfi az asztaloknak esik.
Pont úgy telnek a percek, mintha felporszívóznák őket. Duke Ellington után alig bírom észrevenni, hogy már a későbbi évek Ellájának The man I love lassú, derengős csodája szól, s nincs közbeékelt nevetés, hahota, moraj. Legalábbis nagyon kevés. Becsukom a szemem és arra gondolok, hogy egy zongora előtt ülök, az ujjaim kopognak a billentyűkön, szánkáznak, s minden belezeng abba, ahogy énekelek mellé.  És mindenki rám figyel, olyan nyitott tekintettel, ahogy Sky nézett rám tegnap, és amikor befejezem, mindenki tapsol. Mikor kinyitom a szemem hátramegyek a raktárhoz  újabb italokért.  Minden olyan, mint a kibaszott karikacsapás.
Lassan kikopnak mellőlünk az emberek. Johnny kalapja mellett fekszik a pulton, mellette sok üres kristálypohár. 
- Johnny, élsz vagy halsz? - kérdezem.
Fáradtan int egyet. Az, hogy kiütötte magát engem meg ellágyított a zene, jótékony hatással van a kapcsolatunkra.  Felkaparom a fejét a pultról és vizet dugok az orra alá.
- Mintha a kutya szájából rángattak volna ki - végignézek rajta - Volt pisztoly is a gengszter-szerelésedhez?
-  Az alagsorban van. A fényképeid mellett. Azokra lövöldözök.  Ha találat éri őket, sírnak.
Óvatos mosolyt eresztek, és a szemétbe dobok pár üveget. Összecsilingelnek egymással.
Johnny felnéz:
- Ki vagy te, Trixy? - hunyorog és felhúzza a vállát - Miért vagy itt?
- Hülye vagy - mondom - De ha már itt tartunk. Mennyit adsz? Lenyúlhatok a kasszából? Ma rendkívül jó munkaerő voltam.
- Nem. Meggondoltam magam - megérinti a karom, és vérhálóin keresztül néz rám. Kicsit vigyorog - Ki foglak rúgni.
- Jaj, Johnny baszd meg magad. Huszonöt dollárom van. Mennyit vehetek?
- Nem. Én ki foglak rúgni. Felveszek helyetted egy kétségbeesettebb és lelkesebb kislányt.
Johnny ujjai a vállam fölé araszolnak. Bár elválaszt minket a pult, mégis érzem forró és alkoholos leheletét.
Cirógat. Összezörrennek a belső szerveim, de megpróbálom kirázni magamból a görcsöt. Undorodom az érintéstől, s bár az övé sem fenyegető, mégis félelmetes.
- Eljött az ideje, hogy tisztázzunk valamit - folytatja.  De nem folytatja. Lassan és bóbiskolva simogatja a kezemet tovább, de én úgy érzem, hogy szorít, és nem kapok levegőt.
Ella Fitzgerald angyali hangja eltávolodik tőlünk.

2015. március 5., csütörtök

2. fejezet - La chanson

Útban a lakásom felé kérdések lavinája zúdul a tarkómra. Megpörgeti az agysejtjeimet, hogy úgy válaszoljak rájuk, hogy semmi se legyen egyértelmű, mégis mindenre mondjak valami frappánsat. Isten tudja, mikor meséltem már magamról, ha köntörfalazva is - Doris megunta a faggatást, mással pedig, aki érdeklődött volna, még nem is találkoztam.
- Francia vagy?
- Elkepesztő, hogy még mindig ezen lovagolsz. Azért, mert tudok franciául?
- Azért, mert olyan a kiejtésed, mint egy igazi franciának. Mert olyan az orrod, mint a franciáknak, mert az angolodban is van egy alig érezhető francia akcentus.
- Honnan állítod ilyen biztosra?
- Tíz éves koromig a jó öreg Pahi-ban éltem.
- Áh, gondolhattam volna, hogy nem az amerikai közoktatásból merítetted francia tudásodat.
- Tehát?  Ti mikor költöztetek ide?
- S ti miért?
- Apám állást kapott Jerseyben - Sky elrúg maga elől egy sörösüveget, de észre sem veszi.
- Francia volt?
- Apám? Nem. Angol. Anyám volt francia.
- Bírom az angolokat.
- Tényleg Trixy a neved?
- Valójában Desdemona, de azt túl feltűnőnek tartom.
- És a Genevieve?
- Azt kitaláltam.
- Nem francia korodban hívtak így?
- Szerintem akkor sehogy sem hívtak. Akkor nem is volt még nevem.
Elneveti magát.
- Tehát francia vagy. Hány éves?
A hajamba kotrok, s ezen tényleg elgondolkozom.  Mennyi is? Körülbelül kétezer. Bár akkor bölcs is lennék, talpraesett vagy legalább varázsló.
- Egy, ilyet nem illik hölgytől kérdezni. Kettő, mi ez, vallatás?
- Beszélgetés.  És azt kérdezek, amit akarok.
- Én pedig arra válaszolok, amire akarok, mert még nem fizettél. Amúgy sem konzumhölgy vagyok.
- A többi lány azt mondta, hogy huszonhárom. Robbie huszonnyolcra tippelt.
- Huszonegy.
Magasba szalad a szemöldöke.
- Örülök, hogy nem taposok liliomot.
Elnevetem magam. Nem úgy, ahogy eddig - merő cinizmusból, szánalomból, vagy a belém nevelt felsőbbrendűség érzet okán - csak úgy. Annyira meglepődök, hogy azonnal magamba is fojtom. Inkább körülnézek, hogy ő is körülnézzen, s a romos rólam, a még romosabb Bronxra vándoroljon a tekintete. A járda repedéseiben üvegtörmelékek csörögnek, újságpapír vitorlázik a késő esti szélben, a kukák mellett szétnyitott kartondobozokon pedig emberek alszanak, de alig lehet őket észrevenni. A szuszogásuk is csöndes.
- Közel laksz? - kérdi kicsit később.
- Két sarok. De ne legyél meglepve, hogy bármelyik percben rád tudna omlani a plafon. Nem szoktam hazahozni a munkámat, mert nem irigylésre méltó egy környék.
- Munka...? Miért kell elrontani a hangulatot?
- Milyen hangulatot?
- Tudod, az átlagos beszélgetés hangulatát, ami később szexbe torkollik.
- Nem rontom el.
- De igen. Csinálj egy kicsit úgy, mintha egy bárban ültél volna Malibut kortyolgatva. Én pedig simán csak odavetődtem volna hozzád, és annyira egy hullámhosszra kerültünk, hogy elhívtál magadhoz, nehogy véget érjen a varázslat.
- Nincs olyan, hogy varázslat.
Ujjait kameraállásba helyezi s hunyorog egyet:
- Képzeld el. Szürke harisnyanadrág van rajtad és konty. Én garbóban vagyok, hajamat hátrazseléztem, és olyan fényes, mint az olasz cipőm. Látok egy nagydarab néger urat a sarkadban… Testőr, inas, vagy sofőr, nem tudom eldönteni… Úriember módjára közeledek feléd, először tisztes távolságban, magázódva társalgunk. Szóba kerül az időjárás, kicsit vitatkozunk a politikáról és a globális felmelegedésről, de amint az előző esti jótékonysági bál kerül szóba, hirtelen megnyílunk egymásnak, hiszen látszik, hogy mennyi bennünk a közös… Közelebb hajolok, és minő csoda! Tegezni kezdelek, te pedig nyakig belepirulsz...!
Mosolyogva kanyarodunk egy tűzlépcső felé.
- Hátulról megyünk, mert reggel volt egy kisebb nézeteltérésem a szomszédommal - magyarázom, aztán felugrom az első fokra, és a nyikorgón málló vasszerkezeten mászni kezdek fölfelé.
Bent átveszem a Vox-pólómat. Bármennyire is mindegy, otthon azért szeretek kényelmesebben lenni, bár egy férfi a nappalimban kimeríti a kellemetlen fogalmát. Ezen a hangulaton már nem dob egy nyúlós póló.
Bemegyek a konyhába, míg Sky körülnéz és bort szerzek. Jól jön egy kis magány, ugyanis helyre kell tennem magam. A hűtőnek támaszkodok, és egy pillanat alatt kiszedem az üvegből a parafa dugót. Töltök a számba egy kicsikét, olcsó, máris érzem a savas utóízét a számban, de ilyen téren sosem voltam válogatós. Meglepő.
Szeretem kéretni magam - nem vagyok olyan könnyű, mint Dritta - de Sky valamiért már nekem is sok. Felengedtem a lakásomba. Johnny az egyetlen férfi, aki valaha itt járt, na meg a perverz szomszéd, aki átjött szagolgatni a ruháimat, egészen addig, amíg rajta nem kaptam és fejbe nem vertem egy üres vodkás üveggel. 
Két poharat nyomok a hónom alá, kisétálok és kezdek elhalványodni. Sky valami hülye videokazettát forgat a kezében. Mintha ismerkedne a környezetemmel vagy ilyesmi. A dohányzóasztalra rakom a bort, eldobom magam a kanapén, és cigit kívánok. Előveszek egy tekert vaníliásat.
Állítólag úgy szívom a cigarettát, mint Humphrey Bogart, összeszorított szemmel, mintha méregetném a világot.
Sky felém fordul a kazettámmal és hunyorog.
- Ember vagy a talpadon.  Amelie csodálatos  élete?
- Doristól kaptam, de nem tetszik - felé nyújtom a cigit - Kérsz?
Megrázza a fejét. A helyére teszi a kazettát és a hajába túr.
- Sportember nem dohányzik.
- Igaz. De iszik, nem?
- Iszik.
- Ott a bor.
- Igyunk, és leülök melléd, jó?
Megrántom a vállam, ő meg helyet foglal. Nem zavar, hogy hozzámér a térde, és férfias illata sem olyan, mint amitől legszívesebben hánynék. Talán Hugo Boss-t használhat, mint anyám egykori szeretője, de csak egy leheletnyit, nem kell prüszkölnöm. Az orromba mászik, ellazít és nővé tesz - az a fajta. Vizsgálatom, és az arcába fújom a füstöt. Nagyon szép szeme van.  Bőre a szobám fényében kissé kreolosnak tűnik.
Egyre abnormálisabbnak találom a helyzetet. A szép pasas, rendellenes. Fülbevalót hord. Magas is, túl magas ahhoz, hogy így nézzen ki. Széles váll, keskeny csípő… de az a gyémánt!  Az asztalra rakom a cigimet, hogy megfogom a fülcimpáját.
- Kiszeded és zsebre vágod?
- És akkor úgy nézek majd ki, mint Van Gogh.
- Nem a füledet! - birizgálni kezdem a fülbevalóját - Igazi?
Kissé furcsán néz rám.
- Sosem veszem ki és különben senkinek sem volt még vele problémája.
- Szerintem felvágós.
- A Knicksben játszom.
- C'est la vie.
- Láttál már kosármeccset?
S megérzem, ez az a pillanat, amikor a gyomromba ugrik: egy ártalmatlannak tűnő beszélgetés teljesen leszippant a tudatomról. Mégis mi a fene zajlik? Összekötött golyók ütköznek egymásnak, pont a kisagyamban és felfedezem, hogy ezért az estéért Sky sem tud eleget fizetni. Hagy feküdjek hanyatt, hogy ő rám fekhessen. Ennyi az egész. Már akkor megkapott, amikor először rám mosolygott, nála jobb fogást a magamfajta nem találhat. Feder-technikával sem.
- Figyelj - ránézek és egyértelművé válok - Az első férfi, akivel lefeküdtem, 9 évvel volt nálam idősebb, az utolsókra pedig nem nagyon emlékszem. Annyi bizonyos, hogy a legtöbbjük ronda szokott lenni.
Bort tölt magának és kérdőn néz rám.
- Kérdezted, mennyibe kerülnek a nők. Nos, én többe, mint te szeretnéd, és ehhez az is hozzátartozik, hogyha bizonyos szolgáltatásokat vársz tőlem, akkor meg kell beszélnünk a paramétereket. Ez általában a pénz mennyiségét jelenti. De ha arra vagy kíváncsi, miért nem ugrottam a barátod ölébe, hát talán pont azért, mert még mi is eldönthetjük, kivel nem éri meg még egy éjszaka sem. A legnagyobb probléma az agresszió. Te nem vagy olyan, viszont úgy gondoltam, hogyha megérkezünk hozzám, felhagysz ezzel a különc beszélgetősdivel. Lefeküdnénk, s ne értsd félre, gyorsan végeznénk, elaludnál, én meg bekapcsolnám a tv-t, vagy ilyesmi.
Félrenyel, a bor lefolyik az állán meg a nyakán, és megpermetez a kicsapódó nyálával. Felnevetek.
- Ne folytasd - lepöcögteti a leégett cigimet, aztán belém vájja a szemét - Énekeld el nekem azt a dalt.
- Most hülyéskedsz? - meredek rá - Vagy süket vagy?
- Az a fajta perverz vagyok. Aztán szexelhetünk. Nincs szégyellnivalóm - felhúzza a szemöldökét, s megint a borba kortyol.
- Elmegyógyintézeti eset. A benga barátod már úgy helyrerakott volna, hogy feküdni se bírnék.
- Ő is lehetett volna.
Karistol a furcsa  érzet a torkomban,  de azért összeszűkítem  a szemem. Álljuk egymás pillantását, a srác alig bírja visszatartani a mosolyát.
- Na, jó. Ismered Edith Piaf-ot?
A kanapé támlájára fekteti a kezét, mint aki győzött.
- Nem.
- Gondoltam. Ő egy francia sanzonénekesnő. A második világháború idején katonáknak énekelt. Van egy film, amiben a Tu est partout szól egy szétbombázott városban. Onnan hallhattad, bár… Nem hiszem, hogy azt figyelted. Tőle éneklek valamit, mindig is inspirált.
Feljebb csúszik a kanapén, és megrázza a fejét.
- Nem. Amit a bárban.
Rámeredek.
- Akkor nem éneklek neked - mondom. Összefonom a karjaimat.
- Szeretném.
Végül túl hosszúra nyúlik a csend.

Nehezen, átlátszó  ruhában,
karjaim  közt védlek,
s ha nem is találkoznánk   többet,
a pillanat  az enyém marad.
Mint a sivár folyosón az elhaló léptek
mint a némán  álló szavak
mereven nézlek, s messzebbről  mint Kijev
Kiáltanám, hogy az én nevem Genevieve

Egy folyó halk, fojtott sírása rémlik
ahogy a hangom  beleremeg
Ha nem találkoznánk többet
a pillanat  az enyém marad.
Mint az erdőben, ahogy a sötét köd feldereng
mint a  folyosón  az elhaló szavak
a folyóban  állva a hangom  még liheg
de kiáltanám,  hogy a nevem Genevieve

Nehezen, átlátszó ruhában
karjaim közt védlek
s ha nem is találkoznánk  többet
az enyém lehetsz
A homlokon táncoló ígéretek mellett
ha egyedül lebegő szél maradsz
Ne szólj, ha ordítok, mert senki sem értheti meg
miért csak te tudod, és suttogod
Genevieve

A szemem se rebben.
- Ennyi elég lesz?
Sky meghatározhatatlan pillantásokat vet rám, azért meghatározhatatlanokat, mert életemben nem találkoztam még ilyen fürkésző, veséig nyomuló tekintettel.
- Ezt akartad? - elengedem a markomból a cigit. Mérgesen veszem tudomásul, hogy elfogyott, s nem tudtam elszívni.
- Akárki is azaz Edith Piaf, elbújhat melletted.
- Hogy mondhatsz ilyet? - förmedek rá.
- Jó volt, megint - mondja Sky, s nem azon a hangsúly, hogyan, hanem azon, milyen szemekkel, milyen piros fülekkel. - Szégyen, hogy ennyit felejtettem, de az utóbbi 15 évben nem igazán beszéltem franciául.
- Örvendezek.
Közelebb húzódik hozzám.
- A dal miatt megcsókollak.  Persze közre játszik a szexuális energiád és az óvatos törökülésed.  De azt most hagyjuk is.
Elvigyorodik és a számra hajol, de egyáltalán nem úgy érint meg, mint én őt, még lent a bárban. Csak súrol. Időt hagy, hogy Hugo Boss parfüm beszője az agyamat és gúzsba kösse az idegeimet. Mozdulni sem bírok.
Próbálom menteni a menthetőt.
- Tudom, hogy te csábítani akarsz, és nem megvenni, de ez nálam nem fog működni.  Kérdezgettél, és válaszoltam. Tényleg prosti vagyok! És amúgy nem is szeretek csókolózni…
Olyan közel van, hogy a meleg lélegzetei a számba szivárognak. Kicsit hunyorít, és kitámaszt felettem.
- Ma fogsz.
Hátradönt és az ajkamra tapad. A lábaimat terpeszbe teszem, hogy kényelmesebben elférjen, a derekán összekulcsolom őket, hogy közelebb húzzam, hogy érezze, túl akarok lenni az egészen - de mellkasa olyan közel van az enyémhez, hogy biztos vagyok benne - már az én szívem lükteti az ő vérét is. Egyre fehérebbnek érzem magam.
Nehéz meghatározni a csókok ízét, milyenségét, de mivel én a csókban mást sosem találtam, mindig megtettem. Voltak pofon, vér és üvegcsörömpölés-ízűek, voltak olyanok, amikről egyszerűen a nyál jutott eszembe, volt már csípős, tüskés és keserű, de ilyen sóvár és furcsa még soha.
Belecsókol a kanapémba, alattam a cigis doboz menthetetlenre gyűrődik.  A bor a dohányzóasztalon figyel, csak én ittam bele - a pólómon pedig Vox feje nyomódik, simul és bújik, hogy felcsússzon egy kicsit, majd újra le. Ajkaim zsibbadnak csak úgy, mint az egész testem - Sky fekete hajába nyúlok, hosszú piros körmű ujjaimmal, és eldöntöm, Dorisnak sohasem fogok erről beszélni. Túl törékeny a pillanat is, hát az emléke még annál is törékenyebb lenne.
- Sky - suttogom.
- Tessék?
- Menj el.

„szivemet veri
a rendfenntartó  idő;
szivem visszaüt.”

2015. március 1., vasárnap

1. fejezet - Az amazon

- Trixy, kicsim, megtennéd, hogy összeszeded a szemetet a női mosdóban? Egy öreg kurva megint szanaszét szórta a wc-papírt -  Doris megrökönyödött arcomat látva nyomban elvigyorodik. - Nyugi, nem használta.
- Úgy csinálsz, mintha nem sejtenéd előre a válaszom - megállok a kövön, keresztbe fonom a karom. Cipőm sarka karcolós, de azért fenyegetően kopogok vele.
- Tökéletesen tisztában vagyok veled - mondja - Viszont kérlek, húzd a segged a mosdóba, vagy elmondom Johnnynak, hogy többet bagózol, mint egy gyári munkás.
- Kérsz vagy fenyegetsz…?
- Zsarollak - megcsapkodja a fenekem és magára húz egy fehér takarítókesztyűt. – Vagy várj, nem is. Nálam jogos a haszonszerzés.
- Pfuit. 
- Amúgy már elegem van. Szétbarmolják a tükröket, sáros lábbal rugdossák a falat, és nem csak a férfiak céloznak mellé. Tudom, hogy lényegesen magasabb értelmet képvisel a nő ezen a földön, de könyörgöm! Rúzsfoltok a törölközőn,  letört cipősarkak a wc-csészébe dugva. Hihetetlen.
Doris megcsóválja a fejét és elindul. Utána baktatok, de továbbra is dacosan karcolom a cipőmmel a követ. Mint általában, ma sem vagyok nagylelkű hangulatban, tehát kétséget sem hagyok afelől, mi a véleményem a segítségnyújtásról. Baromság.
- Ugye tudod, hogy két óra múlva kezdek? - kérdem tőle.
- Tudom. Johnny mesélte, hogy ma kik jönnek. Exkluzív! Itt lesz Minyon meg Dritta, meg gyakorlatilag mindenkinek készenlétben kell állni. Szerintem ezért van ez a takarítási láz is - néz rám a felmosófát húzva maga mögött - Most mondd meg. Miattam egy falevelet nem rakna arrébb senki.
- Nem tudod véletlenül kik jönnek? - végigsimítok a szemöldökömön, hosszú, vörös körmöm karistol.  Le kellene reszelnem.
- Ilyen jól informáltnak tűnök?
- Nem, csak a budiban sok mindent lehet hallani.
- Most úgy csinálok, mintha nem hallottam volna ki a cinizmust, mert ez például pont igaz – vállat von, és kitárja az egyik mosdó ajtaját - Ma is, tudod miről beszélgetett két harmincas nőci? Hogy már lehet kapni hőre érzékeny vibrátort gazdaságos kiszerelésben. Sőt, vannak egyet fizet, kettőt kap akciók is. Míg a néni meglepi magát egy műtaggal, addig urának beszerez minden lyukkal vulkanizált műnőstényt, aminek sok előnye között a legjobb, hogy akármikor le lehet ereszteni, és elrakni a matrac alá. Csak a szokásos, de mi történt az igazi szexualitással?
- Úgysem kéne szaporodnunk.
Félmosoly tengődik a szám sarkában, egy tiszavirág-életű. Minden lyukkal vulkanizált… De inkább körülnézek. Doris kétségbeesése ugyan nem alaptalan, de egyáltalán nem olyan undorító a helyzet, mint amilyenre számítottam. Lassan és megfontoltan kiveszem kosarából az egyik seprűt, és simogatni kezdem a padlót, egy pillanatra arra gondolva, hogy körülbelül nálam is ilyen a kosz mértéke – csak hozzám nem jön senki. Oldalpillantásokat vetek a tükör felé, amin épp Doris szivacsa dolgozik. Szőke hajam borzas, mosásra vár, zöld szemem alá egyenlítői karikákat festett a mögöttem tudott húsz év, és hogy a világ teljes legyen, azt is meg tudom állapítani, hogy tíz év simán rám rakódott a nagy világfájdalmamban. A sokéves átlaggal ellentétben én inkább kilóra cserélném.
Doris folytatja.
- Egyébként akartam kérdezni valamit, így négyszemközt.
- Ki vele.
- Van köztetek valami?
- Mármint kivel?
- Johnnyval - gondterhelten elhúzza a száját.
- Mit gondolsz, aki annyira szexi, mint egy elektromos fogkefe, arra mennyire gerjed a főnöke?
- Nem válaszoltál a kérdésemre - Doris az ajkába harap.
- Mit számít, van-e köztünk valami? Tudod, hogy egyikőnk sem képes a normális emberi viselkedésre. Egész véletlenül nem jöttél rá, hogy én például szociopata vagyok? Egy jó tanács. Ha állandóan olyan képet vágnál, mintha valami büdöset szagolnál, engem és Johnnyt is kikergetnél a világból. És esküszöm, sokkal boldogabb lenne az életed nélkülünk. Kivételesen szar ízlésed van emberek terén.
- Ugyan már Trixy - Doris kezében megáll a szivacs és felém fordul. Vörös haja laza kontyban csavarodik a tarkóján, néhány bohókás szál az arcélét simogatja. Neki is zöld szeme van, mint nekem, de az övé sokkal csillogóbb, erősebb és szebb. Alakja formás a sok hajolgatás miatt, keze izmos, ajka eperformájú, s az enyém hiába vastagabb, merevnek és szigorúnak tűnik az övéhez képest. Annyira élettel teli - attól is kifáradok, hogy végignézek rajta.
- Lehet, hogy igazad van - mondja - Mindenesetre odavagyok Johnnyért, és téged is szeretlek. És egészen fantasztikus lenne, ha ti ketten nem…
- Atya ég, nyugodj már meg.
- Jó.
Ennyiben hagyjuk.
Alig negyed órát bírok ki azzal a tudattal, hogy seprű van a kezemben, így minden további könyörgésére süket leszek. Úgy érzem magam, mint valami lidércnyomás, és exkluzív estének nézek elébe. Dorist idézve, azt suttogom: - Most mondd meg! - de egy pillanatra sem érzek lelkesedést.
A lassan járj, később érsz oda a kedvenc módszerem arra, hogy növeljem egyedül töltött óráim számát. Magamra kapom a kabátomat és lassan indulok hazafelé, hogy otthon aztán készülődjek, hajat mossak, eltüntessem az olimpiai ötkarikámat. Persze felesleges fáradtság, az otthoni tükrök is ugyanazt fogják mutatni, mint a mosdóban társaik: megöregedett arcot, fénytelen szemet, mosolytalan  ajkakat, és ezen semmiféle tusfürdő és sampon nem segít.
Elég kiábrándító, nem? És valamilyen szinten azért igazságtalanságnak is érzem. Határozottan közönnyel akartam indítani, beletörődni, hogy egy new yorki senki vagyok, de a közöny minden erőfeszítésem ellenére utálattá változott. Kiült az arcomra.  Nem elég egy élet, hogy a Sznobériából kigyógyuljon az ember, és ha úgy gondolja, többet érdemel, elég nehéz elviselni, mennyire nem kap még annyit sem, mint azelőtt.
Hintőport szórók magamra, s közben elolvasom az üzenetet, ami a telefonomra villant: 9-re, ne cseszd el. J.

***

Nagyhangú férfiak özönlenek a néhány előkészített asztal köré a színpaddal szemben. Mindegyikük magas, némelyik jóképű, s ha nem a Knicks lenne, nyilván nem özönlene utánuk a kiszolgáló-személyzet és nem lenne bent dohányzás.
Alig látok a füstben és kaparja is a torkomat. Próbálok köhécselni, mégis énekelni készülök, aztán leülök a bárszékre, ölbe kapom a gitáromat és megpengetem.
A lábamra nézek. Nincs hideg, a combomon mégis lila a háttér a kirajzolódó ereknek, a térdem száraz, vádlim fentről nézve kicsit görbének tűnik.  Sóhajtok.  Szinte érzem a nagyképű röhögés szagát. De nem érdekelhet, erre még azelőtt rájövök, hogy noszogatni kezdeném magam. Hisz titeket is utállak egytől egyig, én állok a színpadon, nem ti, most ti vagytok a senkik, és rám szóródik az összes figyelem.
Johnny a függöny mögül les, telefonál és gint szörpölget, de azért figyel rám és tudom, hogy csak akkor fog megnyugodni, ha nem csak gitározom, hanem a számat is kinyitom végre. Nem én vagyok a legjobb marketing-fogása.
Ülök, a mellbimbóm karistolja a gitár hátát, és várom a fényeket, hogy énekelni kezdjek egy rekedtebb Ella Fitzgerald tónusban.
Nem mintha bárki is arra figyelne. Nem mintha engem érdekelne, figyel-e valaki rá. A bár fényei játszanak a bőrömön, a szőke hajammal sosem takarom a mellemet, még oldalról se. Éneklek és gitározom, mert ez egy színpad - de senkit nem álltatok azzal, hogy ez lenne a lényeg.
Összekulcsolom a bokámat a szék lábai alatt és kizárom a hahotákat. A dal francia, szép gyerekkorom emlékére, de erről sem Dorisnak nem beszéltem különösebben, sem Johnnynak, mert nincs jelentősége. Minyon és Dritta szórakoztatni kezdi a férfiakat, hallom a viháncolást. A cigarettafüst már az orromban van, pezsgőpukkanások hallatszódnak. Becsukom a szemem és elvigyorodok. Semmivel sem exkluzívabb ez, mint az összes többi.
Később Doris vár hátul a köntössel.
- Nem tudom, hány ezerszer mondtam már, de imádom ez a cuccot. Johnny jól kitalálta.
- Szerintem nem túl eredeti - mondom vállvonogatva.
Doris szégyentelenül vigyorog.
- De te az vagy.
- Hagyjuk már, mon cher.
- Most legszívesebben megölelnélek.
- Nem - a köntös alá húzok egy bugyit, aztán magamra veszem a ruhám - Semmi szükség rá. Amúgy mit keresel itt?
Johnny a vállamra teszi érdes tenyerét.
- Doris egyedül is megoldja a munkáját. Trixy, te inkább menj le. Szép volt.
- Azt írtad, ne csesszem el, de ma elcseszős kedvem van. Az jó, ha a pultba állok?
- Nem.
Johnny rámvigyorog, majd Dorisba karol. Kedvtelenül kilépek a függöny mögül. Zöld fény futkos az arcomon, az élő zenét felváltja a hangszórós dobhártyaszaggatás. Táncosok kerültek a színpadra, felül semmiben - de a kosarasok nekem füttyögnek. Mintha valami kutya lennék.
- Trixy vagyok - lépek eléjük.
- Életünkben nem láttunk ilyen jó előadást.
- Ha lenne CD-d, és így lennél a borítóján, azonnal megvenném.
Az előttem álló, hatalmas néger centerre mosolygok. Sok plakátról nézett már vissza rám ez a sok fehér fog. A Nike jól kiválasztja a leghatalmasabb arcait.
- Én pedig azonnal kimennék a meccsükre, ha nem narancssárgában játszanának. Tudja a narancssárga számomra nagyon idegen szín. Nem szeretem. Sokkal jobb a kék, vagy a zöld.
Az egyik férfi hátul, felnevet. Összetalálkozik a pillantásunk. Mélybarna szemei vannak, és mosolya apró gödröcskéket váj az arcába. Rajta nem csapat mez van, hanem egyszerű trikó, haja kékesfekete és borzasan mered az ég felé, egyik fülében pedig gyémánt fülbevaló csillog. Elborzadok… gyémánt fülbevaló.
- Cica - folytatja a néger vigyorogva - A kosár nem erről szól. Elmagyarázzam a szabályokat neked?
A néger szeme közé nézek:
- Nagyjából tisztában vagyok velük. Pardon.
Dritta, aki az egyik monstrum fél ölét foglalja el, sokkal odaadóbban teszi a dolgát. Liánként tekeredik hihetetlen intenzitással, s rendkívül ügyesen táncol az erotikus csábítás és a nimfománia kicsi manzárdszobájában. Megfordul a fejemben, hogy én is az ölébe ülhetnék valakinek, de mindig is halogatós fajta voltam, s a hidegségemet valahol szexepilként is emlegetik. Mondok és "un moment"-et és hátat fordítok nekik.
Johnny Doris karját markolva áll meg a pult mellett, miközben én a másik oldalán boros kólát iszogatok. Megelőzöm:
- Nyugi. Visszamegyek.
Johnny megcsóválja a fejét.
- Megőrülök tőled.
- Ők meg értem. Szuper vagyok.
Mindketten vetünk hátra egy oldalpillantást, és sok szempárral találkozik a tekintetünk. Johnny kiveszi a kezemből az italt.
- Most az egyszer vegyél erőt magadon, és légy kedves is.  És ha lehet, ne tarts több pihenőt.
- A szakszervezetnek lenne pár keresetlen szava az iménti mondatodat illetően.
- Olyan vicces vagy - Johnny a fülemhez hajol - Húzd fel a szoknyád, és hozd őket hangulatba.
- Még jobban?
- Nekem mennem kell. Ha bármi probléma támad… ne támadjon.
- Csak nehogy túl lődd magad.
- Te meg ne lőj túl a célon.
Mosolyt vicsorgunk egymásra. Visszaveszem az italt a kezembe, egybe lenyelem és megkerülöm a bárpultot. Az egybe ruhám oldalt combközépig sliccelt. Ahogy Johnny is javasolta, tovább szakítom.
A néger rámkacsint. Bőre nagyon sötét, szeme sárgásan világít rám. Szája vastag és ércesnek ható - mindenestül félelmetes.
- Na - recsegi és hellyel kínál - Robbie vagyok. A fülfukszos mögöttem Sky, aki a szöszivel csókolózik pedig Neander. A nevet tőlünk kapta, bár a szülei sem találhattak volna jobban rápasszolót.
- Aha - helyet foglalok.
- A többiek elkóricáltak, pedig itt van még Ryan meg Drix is. Sokan a csapatból, de nem mindenki. Egyéni kezdeményezés volt idejönni. Mindenki tudja, milyen hely ez, a Knicks meg nem reklámozza, hogy szereti a romlottságot.
- Aha.
- Trixy, igaz? - szólít meg a gyémánt fülbevalós enyhén piruló fülekkel. Biztos nem bírja az ékszerei súlyát, vagy allergiás a drágakőre, mert az arcán egyébként semmi jele nincs a szégyenlősségnek, sőt, nekem úgy tűnik, mintha megint színpadi-meztelenbe képzelne el. De nem is baj, végülis ez a dolga.
- Ma Trixy.
- Holnap talán Genevieve? - mosolyog rám. A gödröcskéi elragadók, valószínűleg lányok ezrei tolják a bugyijukat ilyenkor a kezébe az asztal alatt.
- Genevieve?
- Tudod, a dalban.
- Nem is gondoltam, hogy bárki, bármit is ért belőle - annyiban is hagynám a dolgot, de érdekes módon mosoly is szökik a számra. Keresztbe teszem a lábam, és csak a jóisten tudja, hogy sikerül úgy, hogy ne bámulja meg senki a bugyimat.
Robbie vigyorog rám:
- Jó hangod van, komolyan. És a dal is remek volt, bár én Sky haverral ellentétben semmit sem értettem belőle.
- Te francia vagy? - folytatja a fecsegést a fülbevalós. Én közben Neanderre pillantok, aki pár percen belül nyílt színen magáévá tenné Drittát, ha a lány nem bújna ki játékosan a szorításából. Egyre gusztustalanabbul néznek ki, bár tudom, hogy a kokain Drittának jótékonyan hat a libidójára.  Lehet, hogy élvezi is.
- Je ne peux pas dire. Je suis instruit.
Robbie értetlenül néz rám. Sky nevetve segíti ki.
- Azt mondja nem igazán, inkább műveltnek mondaná magát.
- Exactement - bólintok.
- Végülis  - ölel át Robbie hatalmas karjaival. Egyik ujja a ruhám alá lopakodik, aztán vissza - Szex közben nem számít, nem igaz?
- Nem – mondom egyetértően – Akkor semmi sem számít.
Mintha nem ülne körülöttünk a fél csapata - na meg az enyém - óriási kezével a végigsimítja a belső combom, és megrángatja a bugyimat. Semmi diszkréció, finomság nincs benne. A nyakamhoz hajol és úgy suttog,  hogy hallható.
- Kemény.
- Ó. Máris?
- Gyönyörű vagy.
- Akkor hívj meg egy italra.
- Szerintem nincs szükség ilyesmire.
- Szerintem meg van.
- Ugyan már, ne kéresd magad, a pénz nem akadály - keze egyre erősebben markol, már-már fájdalmas, úgyhogy az ujjaira zárom a combom. Még jobban.
- Nem tudsz nekem eleget fizetni - óvatosan megpaskolom az ölét - Jó áru vagyok, de csak nagy embereknek.
Mintha megállna a levegő. Neander kicuppan Minyon szájából, Sky szemöldöke fennakad, Robbie barna bőre sötétlilára színeződik. Kérdő pillantást szegezek feléjük, aztán felteszem a kezem:
- Jézusom, ne nézzetek így rám! Valami rosszat mondtam?
- Velem ne beszéljen így egy kurva.
- De Robbie, te egy seggfej vagy… Vedd le a kezed a bugyimról.
A néger fehér foga összenyomja az alsó ajkát, és tenyere úgy melegszik combjaim közt, mintha égne.
Javíthatnék a helyzeten, de csak nekem lenne jobb, ha tökön rúgnám.  Lábaim maguktól felállnak, szám széle remeg a visszafojtott röhögéstől.
- Mit mondtál? - Robbie nem üvölt, de valószínűleg csak azért, mert beszorult összelapított egója alá, s még nem kap levegőt.
Sky óvatosan feláll, de nem bírja vigyorát a szája sarkába szorítani.
- Meghívlak egy ginre - mondja.
Hagyom, hogy a gyémánt fülbevalós átölelje a derekamat, de még visszanézek a vállam fölött: Dritta szeme úgy szikrázik, hogy egy pillanatig sincs kétségem afelől, jobban gyűlöl, mint azelőtt. Sky megragadja a karom, én összeszorított szemmel nézem az arcélét, s nem bírom ki - felhorkan a röhögésem.  A pult felé vonszol.
- Nem vagy prostituált?  - kérdezi.
Fura agonizáló hangot hallatok.
Szembenéz velem.
- Akkor az vagy, vagy sem?
- Mit érdekel téged?
- Engem semennyire, de nem is velem akartad megpofoztatni magad.
- Ilyen verekedős?
- Te meg ilyen válogatós?
- Imádok az lenni - mosolygok.
Leülünk a bárszékre, arcomat óvatosan satírozza a pult tompa fénye. Fél szemmel még mindig hátra-hátralesek, aztán a ginbe kortyolok, amit Sky elém pördít.
- Na és? - óvatosan beszívom az alsóajkam, és a fiúra nézek. Magas, széles vállát hangsúlyozza a trikó, s szinte bármibe lefogadnám, hogy a hasa nem szűkölködik barázdában.
- Mi és? Megmentettelek.
- Engem?  Rémes, de szerintem nem volt rá szükségem.
Elmosolyodik.
- Nem ismered. Vadállat. És megszokta, hogy imádják a nők.
- Kötelességem lenne imádni?
- Végülis igen - kérdőn néz rám.
- Ja, bocsi. Én vagyok a hely zsákutcája. Senki sem tudja, miért alkalmaznak.
- Tehát nem vagy prostituált.
- Nem jelenteném ki.
Állja a pillantásomat, aztán az asztalok felé pillant, ahonnan a benga néger figyel minket.
- Megbántottad Robbie érzéseit.
- Pfuit.  Jó emberismerő vagyok.  Tényleg egy seggfej. És nem túl nyugodt természet. Veszélyes.
Sky elől gyorsabban fogy az ital, mint előlem. Én óvatosan kortyolgatok, s mintha méregetnénk egymást. Szép, tökéletesen ívelt szeme és sötét szempillája van, az arcéle is rendben, épp elég erőteljes ahhoz, hogy mosolygödre miatt ne tűnjön kisfiúnak. Az orra egyenes, egyáltalán nem nagy, felső ajka középen megvágott, az alsó meg vastag.
- Mennyibe kerülnek a nők? - kérdezi aztán.
- Mennyit fizetnél értem?
- Inkább mennyit fizetnék neked.
Perifériám mutatja, ahogy a megbántott sportoló felénk közeledik. Ilyenkor látszik, miért különleges az este. Szólhatnék Tommynak, hogy agresszív-riadó, de mégsem teszem. Egy Nike plakátot senki sem fog melegebb éghajlatra küldeni.
- Romantikus alkat vagy? - nézek Skyra. - Mert ha igen, akkor előre is elnézést kérek.
A vastag alsó ajkába harapok. Nem akarok játszadozni a nyelvemmel, még csak nem is szeretném, ha rendes csókra gondolna - csupán az arcába tolom magam és nyitva hagyom a szemem. Benne van a játékban - meg se lepődök - a kezét a csípőmre csúsztatja, de azért halkan a számba dörmögi:
- Remek.
- Csak nincs barátnőd?
- Nincs - ujjával végigsimít a ruhámon - Robbie ettől a pillanattól gyűlöl.
Elhajolok.
- Ugyan már.
Lesöpröm a kezét magamról, keresztbe teszem a lábam, és újabb kortyot engedek a torkomba.  Meglepően jól esik.
- Francia vagy? Gyönyörűen énekelsz.
- Dehogyis. Viszont… most már megmentettél, úgyhogy elmehetsz.
- Nem mentettelek meg. Te mondtad, hogy nem szorulsz rá. Viszont megcsókoltál.
- Nem prosti vagyok?
- Az vagy?
Felnevetek.
A szemem közé néz, s bár füle pirosas a gyémánt mögött, szemernyit sem látszik megszeppentnek.
Beadom a derekam.
- De ne maradjunk itt.