-->

2015. november 24., kedd

10. fejezet - La deuxième chanson

Sky izgágán ül az egyik fotelben, én meg a térdén ülve nyomok a szeme alá egy jeges tömlőt.
- Irgalmas szamaritánusnak kellene mennem. Nem értem, miért vesződök veled, valószínűleg sokkal viccesebb lenne, ha az lenne, amit te szeretnél. Semmi jég, reggel meg még nagyobb duzzanatok. Jó, nehogy azt hidd, utálom a duzzanatokat, de szögezzük le, mindnek meg van a maga helye és ideje. Az arcodon nagyon rossz néven veszem őket, főleg most. Most már nem is mehetünk randizni.
Sky úgy röhög alattam, hogy alig bírok egyensúlyozni a térdén.
- Lényegesebben szebben festesz mondjuk, mint a néger. Annak már amúgy is olyan arca volt, mint akit összevertek.
Feljebb emelem a tömlőt, és megtalálom Sky zsebkendőnyi vastagságúra szűkült szemét. Mosolygok rá, mert annyira elképeszt, hogy miattam csinálta és ő is úgy néz, mintha örülne nekem. A körülményekhez képest mindketten túl vidámak vagyunk.
- Legalább látsz? – kérdezem és megsimogatom az arcát.
Röhögéstől újra vérző ajkait húzza vigyorra.
- Látlak, szép vagy.
- Te hazudós. Nagyon megüthették a retinádat…
Visszateszem a jeget az asztalra, aztán óvatosan Sky ölébe csusszanok. Úgy nyög fel, mintha az arcába vágtam volna. Kicsi a fotel, összesimulunk, és értem, illetve érzem, hogy miért.
Úgy kezd el dobogni a szívem, mint egy szűzleánynak. Lényegesen jobban ugrik össze a gyomrom, mint ami normális, és csinálhatnék úgy, mintha nem vennék tudomást róla, de aligha megy.
Elgondolkozom. A szívem még mindig kalapál, úgy, hogy érzem a torkomban, a fejemben, az alhasamban, mindenhol. Sky már nem mosolyog. Muszáj  rekedten azt súgnom:
- Duzzanat…
Beleizzad a tenyerem, annyira elképesztően izgat, hogy… izgatom. Hogy lehet ez? Én nem szoktam szép dolgokra gondolni, szeretkezésre, szerelemre, meg csókra… S az agyam most is próbál rávenni egy kis racionalitásra: én tartozom. Tartozom valamivel, mert segít és kedves velem, de összezavarodok attól, hogy a testem felszabadultan követeli. Csendben ülök az ölében, nézem az arcán, mire megunja és megcsókol. Kényelmesebben helyezkedek az ölébe, és visszacsókolok.
Olyan akár a jeges fuvallat, olyan, mint egy pohár víz, olyan, mint egy kanál fagyi, nagyon jól esik, és ezért bizarr… Egyre mélyebben nyomódok az ölébe, egyre szélesebb terpeszbe nyílik a lábam, egyre kisebb a fotel, ami összefészkelődtünk. A vér íze összekeveredik a számban az érzésekkel, a csók még pikánsabb, és még szenvedélyesebbé válik. Egyre jobban fáj a fotel karfájához szoruló térdem.
Levegőt venni úgy hajolunk el, hogy a szívverésem mindössze egy hajszálnyit kevesebb a célba érő maratoni futóénál. Alig bírok Sky vállába kapaszkodni. Néz rám - és én hajlandó vagyok nem elnevetni magam undokul bedagadt szemén -, aztán visszanyomom a szám az övére, egészen egyszerű ösztönből, színtiszta örömmel. Mintha felfordult volna a világ, és mintha szédülnék. Forró, márvány kemény felsőtestéhez lapul a mellem, akármennyire is áhítozom levegő után, nem veszek, kifulladásig csókoljuk egymást. Alig hiszem el, hogy ezt én akarom. Képtelenül zúdul össze a fejemben a vágy és az elme csatája, és életében először az előbbi győz. A testem minden érintésre reagál, minden ujjbegymozdulat, minden simogatás a lehető legjobb helyre érkezik, minden apró nyelvjáték, harapás a szám G-pontjára hat. Belátom, ez életem legerotikusabb pillanata, habár a pólóm alja sem gyűrődött még fel.
Kicsit később Sky persze tesz róla. A bőröm kipirosodott és forró lett, Sky simogatása meg hideg, és összeráz a libabőr. Csapong is a libidó ide-oda, a gyönyörű szobában az átlátszó fehér függönyök között, a tévé mellett, minden levegőmolekula izzó szexualitás. Mondanék valamit, amivel megtörhetem a varázst, és szeretnék is, hogy ne tűnjön ez ilyen elbaszottul tökéletesnek az ő meg én, de valamiért mégsem mozdul a szám - erre. Inkább erőt gyűjtve a nyaka felé húzódok. Óvatosan végigsimítom a számmal az ütőere kidudorodó vonalát, egy másik kidudorodó dologhoz teljes erővel préselődök. Sky máshogy lélegzik, mint általában, és én is lihegek egy olyan gondolattal, hogy: még. Segítek lehajítani a pólómat a földre, ő meg hálából kibújik a sajátjából. Melegem van, libabőrös vagyok, és összerázkódik majd elernyed minden izmom.
- Zenélünk – suttogom.
A válasz egy újabb csattanó csók, amit érintés, simítás és lehulló ruhadarabok követnek. Az gondolataim már nem is tudják követni, minden kisimul, az idegeim kivasalódnak.
Óvatos simogatásokkal Sky mellkasát veszem célba, ő meg úgy dönti hátra a fejét, hogy a szája elnyílik. Már csak ennek látványától is úgy érzem magam, mint a leggyönyörűbb és legértékesebb nő a világon és ez olyannyira meghat, hogy kénytelen vagyok kigombolni Sky szűkös nadrágját. Minden mozdulatot levegővétel helyett hajtunk végre. Érzem őt és ő is érez engem, és annyira pulzál minden ér a testemben, hogy remeg a kezem a farmer gombján. Kimászok, csúszok az öléből, térdem a padlóra koppan, ő meg úgy kap utánam, mintha az NBA kupa lennék. Lecsusszan mellém. És nem löki szét a lábamat, nem mászik közé, nem birtokol, nem a magáévá tesz – csak rám fekszik, óvatosan, puhán úgy, hogy semmitől sem félek. Kiszabadít a nadrágomból, és siet, persze, de a vad gyorsaság is simogat, és zsibbad a lábam attól, hogy a farmer lecsúszik a bőrömön.
Melltartómból kihámoz ezt-azt, megkóstolja, és most rajtam a sor, hogy elnyíljon a szám és kinyújtózzak, mint egy macska.
Mozgásunk lassul, ahogy egyre közeledünk egymáshoz. Csókjaink megfontoltabbak lesznek, simogatás elhal, és elvész - már csak az bőven elég, ahogy összepréselődünk. Minden tagom izzik, és a halántékomnál megnedvesedik a hajam. Sky a nyakamba piheg, férfias-mélyen, illata olyan, amilyet magamon is érezni szeretnék… tiszta, még mindig.
S a lassú megint felgyorsul - légzés, ütem, csapódás, fájdalom - és újra le és föl és az idők végezetéig, aztán megint, gyorsan, és lassan és lassabban és gyorsabban - amikor egyszer csak mindketten megállunk.
Úgy fekszem alatta, mint egy darab fa, kiszállt belőlem a katartikus akármi. És ő sem mozdul.
Kinyújtom a kezem, és a mellkasánál fogva legurítom magamról. Pihegek. Aztán elkezdem látni a szobát, a fényt, a félrehúzott melltartómat, a szétdobált ruháimat, még mindig körforogva felülök. Visszahúzom magamra a bugyit. Vibrálok és lüktetek egész testemben, habár sokkal tompábban, de még mindig erőteljesen. Visszahanyatlok a padlóra.

***

Megpróbálok kevésbé remegni, mikor felöltözöm, illetve próbálom elnyomni magamban a gombóccá terebélyesedő nyomást. A fene fog sírni, hisz életemben először akartam!
De mégis - akkor sem nézek Skyra, ha ő sem látja, hogy figyelem. Ütemtelenül zubog a vér a fülemben, és olyannyira megszeppent vagyok, mintha még sosem láttak volna meztelenül. Sky kávét csinál, amíg én helyrerázom magam. Nem is tudom megmagyarázni, mi ütött belém, de menekülni akarok, szétszakadni, összeállni, és szomorúnak lenni…
Tudom, hogy akartam. De mégsem érzem magam jobban, mint bármikor máskor. Tudom, az agyammal tudom, hogy nem használtak, de éppen ettől olyan az érzés, amit nem tudok kisöpörni a fejemből. A rosszat mindig képes voltam elviselni, megvolt a technikám, a szőnyeg alá söprögetés, miegymás. De a jóval mi a francot lehet kezdeni? Azt hogy kell elviselni? Nekem nem megy.
Visszahúzom a pólómat és elterülök a kanapén. Hogy bizonyítom be, hogy ez sem jelentett semmit, hogyan vonom vissza a szentséget, és hogyan zárhatom vissza magam a testem mögé? Mérges vagyok magamra, mérges, csalódott és túlontúl könnyű.
Sky leteszi elém a kávét a konyhapultra, és egy bontatlan cigis dobozt dob az ölembe. Úgy nyitom ki, mintha isten lelkét szeretném a világra engedni. Csinálok egy mosolyt és reszelt hangomat kicsit kisimítom egy krákogással:
- Jó fej vagy.
Sky rám mosolyog, az arcán a gödröcske óvatosan felfeslik, de már nem tűnik tőle olyan kisfiúsnak, mint amikor először láttam. Fekete borosta serken az állán, széles a válla, a szája véres, a szeme püffedt. Minden porcikájában annyira szép férfi, hogy az már egyáltalán nem igazságos.
Bagózok, és olyan sűrűn szippantgatok, hogy már-már feltűnő is lehetne, aztán végignézem, ahogy leül mellém, és az ölébe veszi a lábamat.
- Zenéltünk..? - ajkai közé kapja a kávéscsészét, és rám vigyorog.
Vállat vonok, a cigiből pedig nagyobbat szívok, hosszabban, erősebben, dühösebben. A füstöt hátraengedett fejjel engedem ki, és úgy maradok. Plafont bámulva. Füstöt eresztgetve.
Sky végigsimít a vádlimon, mire fejet rázok:
- Ne törődj velem.
Újabbat simít rajtam. Összeborzongok.
- Elkéstél a kéréssel.
- Holnap úgyis elutazol…
- Jöhetsz velem. Vagy maradok...
- Sky… ezt ne, kérlek.
Alig merek a szemébe nézni.

Később valahogy egyértelművé válik, hogy ő megint a kanapén alszik. A fehér paplanok közt eltöprengek, hogy nem kéne megvárnom a holnapot, már most le kéne lécelnem, de valamiért nem szól a vészcsengő. Inkább elhessegetek mindent az agyamból és nekiveselkedek az alvásnak. Sky is sokat van rendellenes néma csöndben, aztán végre érkezik fülemhez megnyugtató szuszogása. Hallgatom, aztán oldalra nézek: karját most a tarkója alá gyömöszölte, széles vállát összehúzta, lábát kissé hajlítva pihenteti a kanapé támláján, szeme így, ilyen sötétben, lehunyva szinte gyógyultnak látszik. Legszívesebben felkelteném, és magam mellé hívnám, megölelném…Aztán rájövök újra, hogy így is minden túlbonyolított elcseszés lett, úgyhogy a másik oldalamra fordulok és nem tudom mikor, lehet, hogy öt perc, de lehet, hogy tíz - beszippant magába a forgó-örvénylő sötétség, az imádott álom.

1 megjegyzés:

  1. Hát, Drága! Még mindig imádom a blogodat, vagyis egyre jobban :D Csodálatos olvasni, és csodálatos Sky is *.* Szerelmes lettem belé :) Hamar következőt! Tudom, hogy már meg van írva, gyerünk, ide vele :D <3

    VálaszTörlés