-->

2015. november 4., szerda

6. fejezet - Retouche

Bekapok egy Marlboro-t, habár tudom, hogy nem lehet dohányozni. A fejembe nyomnám a kalapomat, ha nem hagytam volna el, de legalább a lábamat az előttem álló székre biggyesztem, és elnyúlva hallgatom az éles tapsolást, a morajló üvöltést, és a kosárlabda idegesítő pattogását, ami visszhangba veri az egész stadiont.
Semmilyen meccsen sem voltam még, és mondanám, hogy erre sem vagyok túlzottan kíváncsi - de ha ez igaz lenne, biztosan nem ülnék mégis a leghátsó sorok egyikében, az ölemben vajas popcornnal. Tehát kijavítom magam, a játékra nem igazán figyelek, de természetesen képtelen vagyok kihagyni egy ilyen alkalmat.
Itt van Sky.
Mondjuk úgy, jobb dolgom nem lévén – új motelszoba kutatás és véget nem érő taxizás lehengerlő lehetőségei ellenére - nem tudtam magamnak nemet mondani. Úgy érzem, megerőszakolnám a sorsot, ha most nem látogatnám meg, és persze, ha ő is meglátna, és megkérdezné, ugyan mit is keresek a meccsén Bostonban, valószínűleg semmit sem tudnék válaszolni. Úgyhogy slukkonként kérem, hogy semmilyen formában ne lásson meg, se ő, se senki, de itt vagyok. A kivetítőn néha látom, hogy izmos válla csillog a verejtékcseppektől, vádlija feszül az ugrásainál, szeme sötétebb, amikor dobásra koncentrál, cserepes száját pedig gyakran nyalogatja. Úgy rohan a pályán, hogy csak sárga csíkokat látok, ha nem a kivetítőt nézem… ugrik, lehajol és megvakarja a fejét, ha megszólal egy erős sípszó...
Elnyomom a cigimet az egyik narancssárga műanyagszéken, adok neki egy örök égésnyomot, aztán az órára nézek, ami a negyedik negyedet mutatja. Azt sem tudom, hogy áll a meccs, talán tényleg a kelták vezetnek, nem sokkal… De a meccs végét nem is akarom megvárni, mert semmi kedvem tömegben préselődni kifelé.
A széksorok közt indulok lefelé, senki rám sem bagózik - bár nem hiszem, hogy rajtam kívül a stadionban bárki is rá mert volna gyújtani - , Sky meg a padon ül. Tarkójára ásványvizet spriccel, vizes fekete haját szétrázza, majd hátrafordul, kicsit kilazítja a tagjait, kiropogtatja a hátát, és egyenesen beleütközik a tekintetembe.
Elindulok tovább, és meggyőződésem, hogy ez a háromnegyed másodperc semmire sem volt elég. Kisétálok a bejáraton és kacsintok a biztonsági őröknek.
Valamiért újabb cigire szomjazik a bensőm, leülök hát egy betonemelvényre, miből hatalmas vas cövek, azon meg tábla himbálódzik. Gondolkoznék, mi az ótvaros Isten van velem. Lényegesen jobban félek elindulni, mint amennyire azt be merem vallani magamnak. Csak a pénz és a revolver van nálam, semmilyen irat, semmilyen ruha, még egy hülye kalapom sincs. De nem szeretném megvárni Sky-t. Ugyan, mit mondhatnék neki? Ugyan mit kéne csinálnom, hogy segítsen? Lehánynám magam, ha megint képes lennék megtenni azt, amit Johnnyval. Bár lehet, hogy megtenném.
- Csodaélet - nevetek fel füstösen, mert átfut a fejemen sok férfi - kiemelve Baabel arcszerkezete - , aztán megrázom a fejem, és arra gondolok, Sky legalább szép.
Egyre inkább aggódok, és félek, hogy egy új szállodába visszaérve sem az fog fogadni, amire vágyok. Sokféle módon tartottam már attól, hogy az életem kisiklik, de rendkívüli módon attól sosem féltem, hogy esetleg meg is halok. Nem volt opció, akkor sem, amikor szétráncigált az élet, habár tudom, hogy senkinek sem hiányoznék, és amúgy sem létezek igazán. Most másra sem tudok gondolni, mint hogy két férfi várt rám a szobámban. Bőgnék, és visszarohannék Doris karjaiba. Márha már elolvasta a levelemet, és még annak ellenére is szóba áll velem. Bőgnék, és bőgnék, és visszaszaladnék Párizsba, és bőgnék anyámnak, a nagynénémnek, apám porhüvelyének - hacsak egyszer megtapasztalhatnám, milyen úgy felkelni, hogy nem bánom, azt, ahol vagyok.
Mert sose megy. Velem nem jár kézen a csoda és a szerencse - ezt már megtapasztaltam - de kézen járhat még Sky, az első ember, aki minimális bizalmat ébresztett bennem, annak ellenére, hogy gazdag.
Aztán nem tudom, mit csinálok.

***

- Kérem, mondja azt, hogy Genevieve keresi.
- Zsönöviev? Maga francia?
- Ui. Francia. Ha nem lenne biztos abban, hogy fogad, mondja, hogy elég sürgős… - aprót harapok az ajkamba, a szemem pedig olyan kerek, és ártatlan, hogy a biztonsági őr legszívesebben lenyalná rólam őket. Kedvesen rám mosolyog.
- Hát persze, azonnal megkeresem.
Légüres a tér a fejemben, úgyhogy újra elkezdem masszírozni a halántékomat. Jobb szeretném, ha nem nekem kellene bemenni a csapattársaihoz - félő, felismernek valahonnan. Bár többször is megnéztem magam a tükörben, és felkontyolt hajjal, konzervatívabb ruhában egyáltalán nem hasonlítok magamra színpad-meztelenül, azért kénytelen vagyok számításba venni egy még kényelmetlenebb szituációt. Például azt, hogy nem is emlékszik rám.
A férfi mosolyogva tér vissza, hogy félrevonhasson.
- Az úr azt üzeni, hogy itt tessék várakozni, 10 perc és megérkezik.
- Köszönöm - felelem bujaságot csempészve a hangomba - mon cher.
Bármennyire is elegánsnak próbálok tűnni, ahogy hátat fordítok, érzem, hogy a tarkómra patakzanak az izzadtságcseppek és a homlokomról is versenyt futnak száguldozva. Ideges vagyok. Kicsit fáj a hasam, a fejem, heveny agyérgörcsöt diagnosztizálok, és cigizni akarok, füvesen - hátha annyira elbódítana, hogy csak vigyorogni meg szédelegni tudnék, ha Sky kijön. Csak egy hangyabokányit égetném le magam jobban annál, mint amennyire most fogom.
Sky úgy oson ki az öltözőből, hogy csak az utolsó pillanatban veszem észre. A haja még vizes, a bőre még csillog, s az arcán hökkenet meg idegesség cikázik felváltva.
- Trixy? - súgja, mikor felnézek a kalap alól. Érzem a friss dezodorációját.
- Sky - nyújtom a kezem felé csókra - Rég találkoztunk.
- Rég. Nem annyira. Hogy vagy? - a szájához emeli a kezem, és szemöldök ráncolva csókot lehel rá. Láthatóan össze van zavarodva.
- Ó, nagyszerűen. Erre járt a limuzinom, gondoltam pótolom hiányosságaimat, és megnézek egy meccset. Szörnyen unalmas volt. Mit szólnál egy vacsorához valahol a közelben?
-A limuzinod kint vár?
- Úgy gondoltam, most mehetnénk a tieddel.

***

- Alig bírsz rám nézni.
- Nem igaz, csak rohadtul meg vagyok lepve.
- Sűrűn pislogsz.
- Trixy…
- Az összes maszkulin vonásodat elveszted, ha elsírod magad.
- Férfi vagy helyettem is - nevet fel Sky.
Rákanyarodunk a Cambridge utcára. A kirakatok mindenhol világítanak. A cipősarkam kopog, Sky mellettem ráérősen lépdel, és úgy néz rám mindig - s direkt vigyorogva - mintha lidércet látna.
- Meg se kérdezted, miért látogattalak meg – mondom végül.
- Hogy Bostonban vagy, épp elég indok. Meg biztosra veszem, hogy belém zúgtál.
- Soha sem tudtam leplezni az érzelmeimet - sóhajtom drámaian - Igazából azt akartam, hogy a meccsen megjelenjek a kivetítőn, sálam lebegjen, szemeimben könnycseppek üljenek. S te meglátva óriási felbontásban az arcszerkezetemet rohanni kezdj felém, hogy egy egész stadion szeme láttára borulhassunk egymás kebelére. De a kameramanok elbaszták. Ennyit a romantikáról.
Sky elhúzza a száját.
- Nincs más választásom, elviszlek valami gyönyörű étterembe.
- Remélem előtte azért megnézünk egy félórán át tartó naplementét hullócsillagzáporral.
- Maga Oprah fogja ránk szórni a rózsaszirmokat. Úgyis jön eggyel.
Huncutul megérintem Sky vállát.
- Te igazi úriember vagy.
- Te pedig egyre szebb. Jó ez a ruha.
Majdnem elnevetem magam, amikor az eszembe ötlik, hogy ez az egyetlen.
- New York kiszipolyozza az embert. Biztos te is észrevetted, elvégre ott élsz.
- És te? Most bostoni vagy? - kérdezi Sky.
- Utazgatok.
- Utazgatsz… Nem gondoltam volna, hogy találkozunk.
- Tehát nem is terveztél meglátogatni engem?
Sky már nem tudja visszatartani a röhögését.
- Nem?
- Ah, gondoltam. Az én szívemet mindig csak összetörik.
Kisebb csönd áll közénk, az a fajta, amit senki sem tud figyelmen kívül hagyni.
- Robbytól rengeteget hallgattam, mi a véleménye rólad. Mély benyomást tehettél - mondja aztán Sky.
- Remélem az arcomra már nem emlékszik. Nem akarlak kellemetlen helyzetbe hozni.
- Miért hoznál…
Mindketten tudjuk, hogy ez a beszélgetés egy hülyeség. Sky mélyen legbelül feszeng mellettem, hogy ne tenné, nyilván nem ostoba és nem képzeli azt, hogy nem akarok tőle semmit. De elég könnyen belement a „régi ismerősök vagyunk” játékba, mert látja, hogy nincs más választása. Illetve nyilván van, elküldhetne a francba, messzire és nekem meg mennem kéne, de arra viszont már rájöttem, hogy nem az a típus, aki rosszul bánik a nőkkel. Gerinctelen féreg vagyok, természetesen, de hülye lennék, ha nem használnám ki.
- Még magamat is kellemetlen helyzetbe hozom néha - motyogom vigyorogva.
Tovább sétálunk az úton, a beton repedezett alattunk, az ég a manhattani piros helyett inkább lilás köpenyt húzott magára, csillagok természetesen nincsenek. Míg beszélgetünk, az jár a fejemben, hogy ha Sky tudná ki vagyok, az egyik biztonsági őrrel cipeltetett volna az első rendőrkapitányságra. Ahogy a pénztől viszket, a revolvertől pedig ég a bőröm a zsebeim alatt, még én is hánynék a sötét kirakatokban visszatükröződő fejemtől.


***

Hajnalodik, s mi egy kocsmában iszunk, mint két ember. Többször volt olyan pillanat, mikor láttam a srácon, hogy annyira fáradt, hogy a feje is előrebillen, de a vacsora után fizettem neki jó pár whisky-kólát, magamnak meg sok pohár gint, hogy mindkettőn érdeklődést fenntartsuk az este iránt.
Sky nem lett fittebb, ellenben részegebb, azonban magammal sokkal tovább lőttem a célon. Sky minden apró vonásából kettőt látok. A pasas egyre lassabban kortyolgatja az italát, hogy nyomon kövesse eszmefuttatásaimat, s erős kézzel tartsa a könyököm, ami úgy csúszkál a pulton, mint egy orosz jégtáncos. Hál' istennek soha sem iszok annyit, hogy ne tudjam valahol mélyen legbelül, mit miért csinálok, úgyhogy magamban még arra is rájövök, hogy túl sok mindent nem is csesztem el ezzel; Sky kénytelen lesz velem maradni vagy hazavinni magához, ha nem akarja, hogy az ő lelkiismeretén száradjak.
Kicsit magyarázkodón nézek a srác sötétbarna szemébe:
- Nehéz napon volt. Hosszú, nehéz napom. Melyik sarkkörnél vannak olyan félévig tartó hosszú napok? Na, olyan hosszú.
Sky látja rajtam a horpadást, óvatosan végigsimít az államon.
- Trixy, mi történt veled? Hívjak fel valakit?
Én viszont nem adom meg olyan könnyen magam, habár összefacsarodok.
- Mondtam már, beléd zúgtam, mon cher - ujjaim közé csippentek még egy kis poharat, majd egy sóhajtással a földre öntöm a tartalmát - Ne haragudj rám, ezt már nem iszom meg. De mondjuk a pultosnak, hogy megittam. Mondjuk a Knicks győzelmére..!
- Kikaptunk. Biztos ne hívjak fel senkit neked?
- New York egy szar, te voltál nekem a fény, ami idevezetett.

Ránevetek, de még így is tudom, hogy nem hisz nekem. Legyintek hát és ígéretemhez híven hányok egyet magamtól. Sky nadrágja is kap belőle.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése