-->

2015. november 5., csütörtök

7. fejezet - Egyedül lenni

Túl puha párnába nyomódik a fejem, túl férfias illat kering az orromban, és túl kevés ruhát érzek a fenekemen. Úgy kelek fel, mint akit ágyúból lőttek ki, aztán nyomban vissza is fekszem, mert a vérhálós szemem kiesni készül minden hirtelen mozdulattól. Lassú szárnypróbálgatásokkal nyitogatom, és felmérem, hogy egy három méter széles ágyban vagyok, egyedül, fehérneműben, Sky tőlem fél szobányira, egy kanapéról lóg le, ujjaival a padlót simogatja. A szálloda luxus, úgyhogy minimális elégedettséget érzek attól, hogy kiütöttem magam. Igazán jól esett. Még a kellemetlen végkifejlet is... Csak az fáj, hogy a kedvenc-egyetlen ruhám volt.
Nehezen tápászkodok fel véglegesen, s látom, hogy Sky még köntöst is készített elő, nehogy kellemetlenül érezzem magam. Meghatódok a kedvességtől és a naivitástól, aztán kitárom az ajtót, ami egy kisebb lakásnyi nappali-konyhához vezet, s vágyom arra, hogy kiszolgálhassam magam. Meghalok egy kávéért és egy cigiért. Nyitok egy ablakot, hogy a füstjelző ne induljon be rögvest, és kihajolok rajta Marlboróval a fogaim közt. A sokadik emeletbe ütköző hideg széltől kiszúrja a melltartómat a mellbimbóm, a libabőr futkos rajtam, és minden zugomat átjárja a bűvös nikotin. A kávéfőző illatosan röfög, erre Sky is felébred. Láthatóan óvatosasn néz rám meg a köntös nélküli testemre, de elmélyült hangon köszön, s kávét tölt mindkettőnknek. A cigit elnyomva az asztalhoz ülök elé, és megejtek egy óvatos mosolyt.
- Köszi, hogy nem dobtál szemetes-zsákba tegnap. Ma. Mit t’om én mikor.
- Legalább levetkőztethettelek lebetonozott ürüggyel.
Pár percig nem esik le. Pár percig lebegek a tudatlanság baljós tengerén, a reggeli homály fedi az agyam. Persze nem illik a köntös kikészítéséhez ez a mondat, de pár percig csak iszom azt a fránya kávét, és nem nézek fel.
Aztán félrenyelek. Lassan felemelem a fejem, Sky arca olyan komor, hogy félek tőle, és hiába ül, még magasabbnak tűnik, pedig amúgy sem érek tovább a mellkasánál.
Elnyílik a szám, hogy belekezdjek valami monológba, de ő felemeli a kezét és leint. Megissza a kávéját, aztán beleharap egy almába, és megkínál engem is.
Elbasztam. Tönkretettem. Most aztán mi a francot csinálok?
A ruháim után kutatok a szememmel, de már a köntöst is felvenném, olyannyira kényelmetlenül érzem magam. Sky a tálcára rakja az almacsutkát, megmossa a kezét, visszaül elém, aztán megszólal.
- Magyarázattal tartozol. Tegnap is tartoztál, de ma még jobban. Jobb, ha magadtól elmeséled, miért kerestél meg, miért jöttél el New Yorkból, mi a franc történt veled. Nem fogadok el semmilyen kitérő választ, semmilyen megjegyzést. Nem ütöttem meg nőt, de azt közlöm veled, hogy erős vagyok. És nálam van a pisztolyod is.
Úgy szeretnék láthatatlan lenni, de nem bújhatok ki a bőrömből sem
- Modern időket élünk – válaszolom könnyedén - Nem értem mi a problémád ilyen korán reggel. A pénzem hova raktad?
- Minden ott van az éjjeliszekrényen. Egyébként ennyi pénznek nyithatnál számlát.
- Megfogadom a tanácsomat. De legközelebb mindent hagyj ott, ahol találtál. Nem illik más zsebében turkálni.
- Az bezzeg nem zavar, ha a bugyidba nyúlkálnak.
- Áh, szóval személyeskedünk? Ha jól tudom, neked sincs ellenedre az ilyen, tessék, itt vagyok. Míg szürcsölöm a kávét.
- Nem érdekel a hülyeséged.
Sky mélybarna szemét feketének látom. Mosolygödre eltűnt az arcáról, s helyette megjelent a járomcsontja. Nincs más választásom, mint tovább játszani.
-A pisztoly miatt vagy kiakadva? Semmi különös. Anyámnak is volt ilyen, női fegyver. Tudod, milyen környéken éltem, nem hiszem, hogy ez annyira meglepő.
- Miért hoztad magaddal? Hogy tudtál beülni vele a meccsre?
- Eszembe sem jutott, hogy nem tudnék.
- Ennyit a biztonságról.
- Mit gondolsz, bárkit is le akartam volna puffantani vele?
- Honnan tudjam? - a kérdéstől azonnal megbántódom, de aztán le is nyelem a felháborodást - Nem ismerlek, Trixy. S amennyit tudok rólad, az sem garancia. Egész este azon gondolkoztam, hogy miért kellett téged az ágyamba fektetnem.
- Azonnal elmehetek.
- Azt hiszed, nem tudom, hogyha menni akarnál, már rég nem lennél itt?
- Tehát mégis ismersz valamennyire.
- Mindjárt én írom a memoárodat!
Sky már nem csak ideges - dühös is. Kicsit megint csöndben maradunk, én pedig minden idegszálammal arra a pillanatra koncentrálok, amikor felállhatok, és így, ahogy vagyok, kiszaladhatok Sky hülye hotelszobájából.
- De akkor hagyjuk a fegyvert, igazad van, mindennapos. Azt a hülyeséget magyarázd meg, amit New Yorkban játszottál velem.
Ezen viszont muszáj meglepődnöm.
- Én játszottam? Édes istenem, akkor az micsoda, amit te csináltál?
- Ne fújd már fel ennyire, ismerkedtem. Igazad volt abban, hogy nem szeretek fizetni a szexért, de te érdekeltél, mint egy nő a férfit, hát mégis hajlandó lettem volna. Elég egyértelmű. Az viszont kevésbé, hogy miután egy pólónyi ruhában játszod a műveltet, kacérkodsz velem a pultnál, elviszel magadhoz, majd még a pénzemet se fogadod el... Nehogy azt mondd, hogy minden este így működik. És ne mondd, hogy tök mindegy. Akkor lenne az, ha most nem lennél itt.
- Hű. Most feladtad a leckét. Igazad van, teljesen igazad van. Nem kéne itt lennem.
A felállás egyszerű dolog, ha nem fogja meg valaki az ember kezét. Sky tenyere jéghideg, szorítása pont nem fájdalmas.
- Elmondjam, mire jutottam? - folytatja - Hogy te valami rossz helyre tévedt emancipa vagy, és hogy ne hasonulj meg, presztízskérdést faragtál ebből a kurva-dologból. Kicsit magad előtt is letagadtad, mi vagy, mert túl sokra tartod magad ahhoz, hogy belásd, milyen életet is választottál. Nem csak úgy csinálsz, tényleg tagadásban vagy, és hogy most mit keresel itt, fogalmam sincs, de körülbelül ugyanakkora kérdés, hogy mit kerestél egyáltalán New Yorkban.
- Presztízskérdés? - kihúzom a kezem Sky markából és immár dühösen nevetve meredek rá - Egó? Igen, monsieur. A hölgy posztfeminista zavarban fetrengő, önimádó, sznob prostituált – magamra mutatok – És a kérdésre a válasz, bármilyen munkát hajlandó vagyok elvállalni, csak ne nevezzük nevén. Hívjuk inkább „a módnak, amivel a legkönnyebben túlélem” Sky. Ennyi az egész! - ezúttal tényleg felpattanok a székről. Bár tudom, hogyha őszinte lennék egy kicsit is, Sky sem bántott volna meg egy ilyen analízissel, ami ezerszer rosszabb, mintha simán lekurvázott volna. Aztán az eszembe jut, hogy fehérneműben vagyok. Szavaim összes hitele úgy száll el, mint az előbb a füst az ablakból. Mivel tartom meg jobban a büszkeségem? Ha elcsörtetek, vagy ha visszaülök? És milyen büszkeség? Jézus, Skynak tényleg igaza van. Hogy lehetne büszkesége egy ilyen embernek, mint én?
Nem tudom eldönteni, mit csináljak, úgyhogy tovább állok a férfi előtt lüktető erekkel, összeránduló hasizommal. Csak annyi a szerencsém, hogy Sky konokul a szemembe néz, és azzal már nem aláz meg, hogy végignéz a mellemen, a köldökömön, a combomon. És nem mosolyog.
Úgy döntök, nem mozdulok, inkább megnyugszom, és elcsendesedek. Legyőzötten érzem magam, majdnem annyira, hogy elgondolkozzam azon, magyarázkodni kezdjek. De nem kezdek. Éppen csak egy óvatos, kés-szúrásnyi információt osztok meg Skyjal, halkan és szárazon.
- Talán tényleg nem voltam jó helyen. De azt hiszem, hiba volt hozzád menekülnöm.
Úgy fordítok hátat, és sétálok vissza a hálóba, hogy a drámai hatás kézzel fogható. De most nem érdekel. Ezt nem csinálom végig. Hogy lehet az, hogy miután lefeküdtem Johnnyval, ott aludtam a kibaszott kanapéján, itt pedig a sírás kerülget?

***

Az ágyra ülök, magamra húzom a harisnyámat. Még egy kicsit nedves, de illatos. Sky kimoshatta, amitől újra megfordul a gyomrom. A ruhámba kicipzározatlanul bújok bele, elég vékony vagyok, hogy beleférjek. A revolvert az egyik kis rejtett zsebébe rakom, közvetlen, a pénz mellé. Vigyázzanak egymásra.
Az elhasznált hajamból kiszedem a csatot, és újratekerem a kontyomat.
Sky kopog, s bár már rég nem vagyok fehérneműben, magam elé rakom a köntöst is. Megáll előttem, és neki van bűntudata! Kényelmetlenül váltogatja a súlypontját. Bal láb, jobb láb, vissza.
- Maradsz?
Hálás vagyok azért, hogy nem azt kérdezi, elmegyek-e, de nem nézek rá, megbántottan vállat vonok. Ezt már direkt csinálom. Ha bűntudata van - indokolatlanul - , hát legyen még nagyobb. 
- Maradhatsz – mondja - Csak a hétvége után indulok vissza New Yorkba, és minden nap kell mennem edzeni. De nyugodtan… Maradj nálam addig. Fürödj meg, egyél valamit, van egy csomó DVD, és a szobapincér…
- Köszönöm, erre egy szállóban is mind képes leszek.
- Nem akartalak megbántani. Csak felháborodtam, hogy egy kurva fegyverrel jöttél oda hozzám. Hogy megkerestél.
Sokkal jobb lenne, ha nem táncolna vissza. Ha igen is az arcomba vágná, hogy takarodjak innen. Miért olyan, mint Doris? Persze férfi, és de még mennyire - mégis teljesen olyan. Azért segít, mert sejleni látja szép lelkemet a kátrány mögött? Vagy mert szép vagyok? Ne vicceljen már, édes istenem.
Mint Doris. Emlékszem, ott ültem a széken, hamburgert majszolgatva és csak meséltem neki a napokról, az estékről, a csillagokról, arról, hogy mi történik velem a parkban, ahol meghúztam magam. Ő pedig majd megdöglött azért, hogy tudja: hogy kerültem én New York utcáira, miért nincs lakásom, munkám, és miért csak akkor szólalok meg, ha vesz nekem valamit. Cigit, kaját, vagy bármit, gumicukrot. Elviselte, hogy nem vagyok kedves vele, hogy az én ajándékom mindenért, amit adott az, hogy egyáltalán megtűröm magam mellett. Mellettem volt, pedig nem tudott rólam istenigazából semmit, mert nem mondtam semmi különöset soha, ő meg már nem kérdezett. Segített és szeretett, akármennyire bűvös, nagy szó ez, és biztos azt várta, hogy megszépüljek tőle, megérezzem, beszívjam, megváltozzak. S viszont szeressem. Elmondta, mi bántja, bár én sosem adtam tanácsot. Megmondta, mit szeret, miért él, hal, mikor drogozott először, mikor szerelmes. Kaptam egy lüktető valamit, többen szívnek nevezik, én meg visszaadtam: nem csak egyszer, minden nap. Aztán meguntam, széttapostam, és eljöttem. Doris.
Légszomjam van. Óvatosan a térdemre hajtom a fejem, nagyokat nyelek, lélegzek és fáj. Minden emelkedése a mellkasomnak, minden elnyílása a számnak, minden pislogásom. Annyira, hogy belebolondulok, annyira, hogy bőgnék, reszketnék, nevetnék egyszerre, és annyira, hogy nem engedem el Sky-t. Hagyom, hogy sután mellém üljön és végigsimítson a hátamon és hagyom, hogy azt higgye, ő bántott meg ennyire, hagyom, hogy dolgozzon benne a felelősségérzet, és segítsen.
- Nem akarom, hogy a barátom legyél - mondom neki, kicsit később és kiegyenesedek - Nem vagyok ilyen könyörtelen. És nem akarom, hogy elfogadj, szexeljünk, pénzt adj, vagy bármi.
- Hát akkor mit akarsz?
- Csak nem akarok egyedül lenni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése