-->

2015. december 11., péntek

11. fejezet - Lobotómia

- Miért pont Boston?
Doris vállat vont.
- Sohasem tudtam Trixyn kiigazodni. Inkább azt mondd meg, honnan tudod, hogy itt van?
Johnny csak a fejét rázta. Egészen másképp festett, mint általában. Nem lehetett messziről észrevenni, hogy félelmetes. Kordbársony zakót terített a vállára, sötétkék inget vett fel - és nem selymet! - sima farmert húzott, meg tornacipőt.
- Jól van. Nem kérdezek - sóhajtott Doris és a marcona férfi vállára hajtotta a fejét - Írt nekem egy levelet.
- Igen? Miért nem mondtad?
- Tegnap este találtam meg a gitárjában. Nincs benne semmi különös, csak… bocsánatot kért a maga módján.
- Ha ezzel arra célzol, hogy én is kérjek, már ezerszer megtettem…
- Nem, nem. Csak jól esett. Megbocsátottam.
Csöndben léptek be a motel bejáratán. Johnny zsebre vágta a kezét és jól szituált mosolyt öltött.
- Roxana Tyler néven foglalt szobát egyik kedves ismerősöm - nézett a portás szeme közé - Tudna segíteni, melyik szobában találom?
- Sajnálom uram, telefonon kijelentkezett. Illetve egy férfi kijelentkezett helyette, és a szobájában keletkezett kárt is kifizette.
A portás lassan méregette Johnny-t és megfontoltan nem mondott többet. A férfi a pultra támaszkodott és hátranézett Dorisra. A lány, mintegy intésre, mellette termett. Jelentékenyen vörös hajába túrt, és széles mosolyra húzta erotikus ajkait.
- Nem tudja esetleg, merre lehet? Nekünk ezt a címet adta meg - óvatos sóhajtást iktatott a mondatba - Kiszámíthatatlan egy lány.
- Furcsa, mit ad Isten - helyeselt Johnny.
- A kár annyi volt, hogy az ajtó kirepült a helyéről - folytatta a férfi a pult mögül. Fésült bajsza és kefe haja volt. Szemében alig-alig, de pislákolt valami józan paraszti értelem. Johnny halkan felnevetett, a rákövetkező mosolya cinkosra sikeredett.
- Roxana vadóc lány. Biztosan egy férfi volt az oka. Tudja milyen exhibicionista szexuális élet jött divatba.
Csend. Az információk nem akartak úgy bugyogni, mint ahogy az elvárható lett volna. Doris attól félt, hogy talán nincsenek is. Megszorította Johnny kezét.
Egy örökkévalósággal, de pár másodperccel később a bajszos kérdőn húzta fel a dús szemöldökét.
- Segíthetek még valamit?
- Fontos lenne, hogy megtaláljuk Trixy-t.
Doris a táskájába kotort.
- Rémesen fontos. Bármi egyéb... hova mehetett, esetleg... amire emlékezni tud, uram... - Doris szavait egy ötvenessel nyomatékosította. Diszkréten a pultra tolta a dollárt.
- Most hogy így mondja - vigyorodott el portás - Nem... nem, semmi. Egyszerűen nem ugrik be... tudja, ilyen későn kihagy az agyam. Nem egy hálás meló ez. Az emberek jönnek-mennek, nem igen beszélgetnek velem.
- Pultosnak kellett volna menni - mosolyog Doris, Johnny már a nyelvét rágja - A pult meg is van.
Kacér dekoltázsa éppen annyira nyomódott az említett könyöklőnek, hogy a kefehajú szeme érzékelje. Gyanakvón végignézett a lányon, de aztán az ötvenest is beszkennelte, s végül megrántotta a vállát.
- Hiába, tényleg nem tudok semmit. Hacsak... Járt nála egy úr, biztos az aki kijelentkezett – a szexuális partner – intézte Johnny felé gunyorosan - Egészen ismerős, bár fogalmam sincs honnan, önök talán ismerhetik... Nagyon magas, kisportolt. Olyan fényképarcú, vagy hogy is mondják. Ami megmaradt nekem, az inkább egy csillogó ékszer volt a bal fülében. Olyan gyémántos, bár nem hiszem, hogy az volna, ilyet az ember mégsem aggat a fülébe ilyen környéken, nemde?
- Nem, biztos nem - Johnny megrázta a fejét és eltolta magát a pulttól - Köszönjük a segítségét, uram.
- Szobát ki sem vesznek?
- Pont az a helyzet, amit mondott. Ilyen környéken nem szívesen… és Trixy sem lehetett valami elégedett, ha hamar távozott.
Johnny kézen fogta Dorist és mindketten hátat fordítottak. Johnny tajtékzott, mire az utcára értek.
- Félek, kevesebbet tudunk, mint amivel bementünk.
- Nem, mindent tudunk.

***


Arra ébredek, hogy valami lehúzza a matracot. Hunyorogva kószálok ki az álomból, ami valami játszótérről meg hintákról szólt, de esküdni nem merek. Az emlékmorzsák a szemem nyílásával egyre gyorsabban folytak ki az agyam szitájából.
- Nem akartalak felkelteni - kezdi Sky, én meg ráhunyorgok.
- És milyen kár, hogy mégis megtetted.
 - Aha - Sky belefésül a kékesfekete hajába, aztán mintha keresgélné a szavakat. Érdeklődve figyelem, hogy a füle kivörösödik. Azt hittem, miután tényleg lát meztelenül, leszokik erről.
Sky keze elindul felém, hogy megsimogasson, de félúton meggondolja magát.
- Miért van az, hogy nem akarok hozzád érni? – Sky kifújja a levegőt és egy kicsit belemasszíroz a szemébe, amitől egyből felszisszen, én meg elvigyorgom magam.
- Miért nem?
- Még értetlenkedsz is? Trixy, minden rendben?
- Mert miről is beszélünk...? Ha arra gondolsz… nyugi, nem játszottam meg tegnap az orgazmust. Megmondanám, ha máshogy lenne.
Sky rám néz, aztán lassan elmosolyodik, de nem úgy, ahogy szokott.
- Fogok én itt hülyét csinálni magamból.
Leszáll az ágyról, és a komódhoz indul, útközben lefejti magáról a fehér alvós trikóját. Hátizma mintegy sokkolóként hat alig felébredt tudatomra. Nyújtózom egyet, és egy kis gondolkozás után kibököm:
- Pedig hozzám érhetsz. Csak… ne úgy.
Visszanéz. Karja megáll a tiszta póló felhúzásában. Most én érzem úgy, hogy magyarázkodnom kell. Aztán mégsem teszem. Az éjjeliszekrényre csapok cigi után. Nincs ott. Dacosan újra a takaró alá bújok.
- Jó. Majd, ha könyörögsz, értem - mintha Sky hangja kicsit bántottan zengene, de ezt egyből el is legyezem, mielőtt lelkiismeret-furdalásom lenne. Mielőtt még sikerül visszaaludnom, azért megkérdezi:
- Legalább mondd meg, minek szólítsalak. Trixy vagy Genevieve? Vagy vonjam össze?
- Úgy szólítasz, ahogy akarsz - motyogom.
- Aha - előbukkanok a takaró alól, s ő már felöltözve tekint rám - Értem. Nyugodtan aludj tovább.
Kimegy a szobából, én meg sikítanék. Azt se tudom, miért.

**

- Úgyis ez az utolsó napod a bostoni pályán… ki kell élvezni, még utoljára. Én csak elterelném a figyelmedet.
- Nem értem, miért terelnéd el. Eddig sem tetted.
- Jó, nem akarok ma veled menni. Összepakolok addig, aztán délután úgyis megyek… vagy utazol. Nem kell ezt csinálnunk. Az edződ is örülne, ha nem verekednél…
- Persze, igen. Nem tudom, mit hiszel magadról, de nem szorul ökölbe a kezem, akárhányszor mellettem vagy… Jó, most igen. Tudod mit? Jobb is, ha nem jössz, pihenj egyet, aludj tovább…
Sky mindent megtesz azért, hogy olyannak tűnjön, amilyen szokott lenni, de nem megy neki a színészkedés. Hiába beszél kedvesen, lüktet az ér a nyakán, mikor mosolyogni a próbál, megrándul a szája sarka, s az írisze pedig már nem világosbarna, hanem átváltott forrócsokoládéba… Annyira látszik, hogy dühös rám, hogy szinte meghat, hogy még mindig próbálja leplezni.
- Figyelj Sky. Tényleg ne haragudj, nagyon kellemetlenül érzem magam. Nem a szex miatt, de tudom, hogy megbántottalak…
Sky arca véglegesen elsötétül, én meg a nyelvemre harapok.
Sky előbb a mezét hajtogatja komótosan a sporttáskájába, aztán már nem néz rám. Dezodort dob a csomagra, egy nagy ásványvizet, és úgy válaszol, hogy már az ajtó felé sétál:
- Elfelejtettem. Az egészet. Nem kell túlkomplikálnod. Semmi rosszat nem mondtál. Nem tudom, neked miért bonyolult, mert nekem egész egyszerű. Lefeküdtünk, nem tetszett, többet nem fordul elő.
- Az egy kicsit túlzás, hogy nem tetszett…
Sky visszanéz az ajtóból.
- Ne áltassuk egymást. Indulok.
- Tudod mit? Megyek veled én is.
- Nem akartál.
- Meggondoltam magam.
- Felesleges, tényleg.
- Ne csináld ezt! - amint rákiabálok, meg is bánom. Higgadtra váltok - Vagy tudod mit? Oké. Téged nem érdekel, én miért magyarázkodom?
- Ne magyarázkodj.
- Akkor nem is fogok.
- Tökéletes - Sky rám mosolyog - Akkor nem jössz?
- Nem.
Levetem magam a székre és nyöszörögve fújom ki a levegőt. Még dacosan vállat is vonok, Sky pedig rám zárja a hotelszoba ajtaját.
Nem igazán értem, miért van olyan érzésem, mintha valamit nagyon elrontottam volna. Nem is értem, én is dühös vagyok. Nagyon. Sky visszamegy New Yorkba, én biztos, hogy nem fogok, többet lehet, hogy nem is látjuk egymást. Megint nincs mihez kezdenem. És miért hagy itt? Vagy miért vesződik velem?
A konyhába megyek, hogy feketével öblítsem ki a nyelőcsövem, aztán cigit nyomok a szám sarkába. Csengetést hallok, dekkelek. Tehát Sky itt felejtett valamit, vagy - egy menyecskés hang a fejemben azt sugdossa - hogy tán ki is békülünk az összenemveszés után: kihúzott háttal, méltóságteljesen megyek ajtót nyitni.
Összeugranak a belső szerveim, majd pár tompító másodperc után egy hatalmas ölelés szorítja össze a fejemet. Doris a hajamba sír. Önkéntelen mozdulatokkal simogatom meg a hátát, miközben rémesre tágult pupillákkal bámulom Johnny erőteljes arcélét. Nem kérdezek, és elfelejtem Sky-t. Jár az agyam - s minél hihetőbb, annál életmentőbb sztorik hálózzák be a koponyámat, SOS-t üvöltve a fülembe. Tehát elraboltak, kényszerítettek, visszatért az apám, nem is én voltam…
De nem szólok semmit, összeragadok, Doris elenged, úgy maradok.
- Annyira aggódtunk érted - bőgi a lány, kócos vörös haját csavargatva - Annyira hülye vagy… Miért kellett ezt csinálnod?
Úgy jár a pillantásom, ahogy a lepkék repkednek. A kilincsre csúsztatom a kezem.

- Engedj be minket, Trixy - recsegi Johnny - Nem lesz semmi baj. Mindent megbeszélünk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése