-->

2016. március 2., szerda

4. rész - Mikor besötétedik

Danny kávét csinált nekem. Állt a konyhában, félmeztelen hátán játszott a reluxákon átszűrődő napfény és végre nem valami büdös füst, hanem meleg kávéillat terjengett a lakókocsiban. Felhúztam a lábamat a hasamhoz és próbáltam nem érezni.
- Tessék – tette elém Danny tej nélkül, két cukorral, ahogy ő issza – Itt vagyok. 
Nem szóltam semmit, csak a kezembe vettem a bögrét és a forró tartalmát a fejemre öntöttem. Danny üvöltését tompa háttérzajként érzékelte a fülem, nem fogtam fel. Akkor sem, amikor felrántott, olyan erősen a vállamba marva, hogy azonnal lilulni kezdett, sem akkor, amikor hideg konyharuhával megpróbálta lehűteni a kipirosodott bőrt az arcomon. Azt sem, mikor magához szorított és hülyeségeket motyogott a fülembe.
Tüzelt a bőröm és éreztem, ahogy cikázik rajta a húzó fájdalom, de ahogy a kezem is véres volt még a napszemüvegtől, úgy ez sem érdekelt.
- Grace, szedd össze magad, baszd meg. Ne csinálj őrültséget – suttogta Danny és Tituszra nézett, aki megkövülten ült a kanapén, ziláltan, de legalább felöltözve.
Nem válaszoltam, kirántottam magamat Danny kezéből és elindultam az ajtó felé. Szédülten estem ki a lakókocsiból és Danny motorja felé bicegtem. Leültem mellé, a domb szélére és ránéztem a városra. Még nem sötétedett be, az autók szürke utakon süvítettek, látszott a színük és a fajtájuk, nem csak két narancssárga pötty voltak a sötétségben, látszott a templom és a csillag a tetején, és a tó sötétkéken terült rá a város közepére, olyan volt, mint egy hatalmas tintafolt.
Sóhajtottam és minden idegszálammal a tájra koncentráltam, mert attól féltem, hogy ha újra apára gondolok, felrobban az agyam vagy önmagába roskad, leáll a szívem és kiszáll az összes víz a testemből. Delgardot hegyek veszik körül. Olyan, mint egy kis erőd, és mikor kicsi voltam mindig megnyugtatott, mert úgy tűnt, ez így biztonságos. Ha kiöntene valami nagy óceán, a hegyek ebben a karéjban biztos megvédenek, ha jön a háború, biztos el tudunk bújni a barlangokban. Egy részétől féltem. Volt egy kúp alakul hegy is a láncolatban és azt hittem, hogy egy alvó vulkán. Voltak olyan álmaim, hogy a kék tó helyett bíborszínű láva fekszik a város közepén, és apám mondta el, hogy…
Belemarkolok a fűbe magam mellett és kirántom a szálakat gyökerestől.
- Grace – Danny kisöpörte a kezemből a fűszálakat és leült mellém. Szakadt nadrágja lötyögött a térdén és mezítláb volt, láttam az inas lábait lelógni a domboldalon. Pólója gyűrött volt és félig már lekopott róla az amerikai sas is, haja pedig trehányan omlott a szemébe, ahogyan szokott.
- Grace – ismételte meg, mire a szemébe is néztem – Annyira sajnálom. De nyugodj meg, ne csinálj hülyeséget. Figyelj rám.
- Mert, mit tudsz mondani? – suttogtam rekedten – Koncentrálok, Danny, hogy ne érezzek semmit, és akkor majd mehet tovább az élet, de addig nem. Nem tudom, hogy mit csináljak…
Danny a szájához húzta a koszos kezemet és ott tartotta.
- Danny, nem tudsz nekem semmit mondani. Senki sem tud. Ez így nem jó, nem… értem. És mérges vagyok magamra, mert lehet, hogy… ott lehettem volna, és… Robert ott volt! Érted?! Pont Robert...
Danny erősebben szorította a szájához a kezem, mert a haragtól gesztikulálni szerettek volna a tagjaim. Ahogy csókolta a kézfejem, olyan volt egy kicsit, mintha ki is szívná belőle az erőt és az ellenállást. Lassan megint megnyugodtam, nem gondoltam Robertre, inkább behunytam a szemem.
- Hozzád költözöm - mondtam egy kicsit később - Már semmi értelme sincs otthon maradnom.
Danny elengedett és teljes felsőtestével felém fordult.
- Ezt biztos ma kell eldöntened?
- Ah, szóval nem akarsz egy roncsot a nyakadba. Értem. Délelőtt még más volt a felállás.
- Ne idegesíts fel, basszus - förmedt rám Danny - Tényleg azt hiszed, hogy én csak akkor akarok veled lenni, amikor nincs problémád? Volt olyan már, hogy ne lett volna, Grace? Ez lehet, hogy más, de ugyanúgy melletted leszek. És segítek. A kérdés az, hogy neked erre van-e szükséged. Rám.
- Nekem csak rád van szükségem, Danny - ebben az egyben biztos voltam. Olyan volt, mintha Delgard összes hegye ráomlott volna a fejemre és csak egy valami tartotta volna őket annyira, hogy ne nyomjanak össze, és ez a valami Danny volt.
Átölelte a vállamat azzal a nagy, napbarnított karjával, belebújtam a nyakába és nagyot szívtam az illatából. Mikor anya próbált megölelni, csak a Chanel parfümöt éreztem.
- Sírj – suttogta a fülembe.
- Nem. Mert akkor nem tudom azt hinni, hogy csak álmodok.
A mobilom rezegni kezdett a zsebemben. Danny is érezte, odanézett, kihalászta a fenekem alól és felvette.
- Nem tudom adni – szólt bele komor hangon.
Robert éles hangja hallatszott tompán a háttérben. Danny is ideges lett tőle.
- Nem érdekel. Most nem tud beszélni, nem rád van szüksége.
- Grechennek ott vagy te – Danny kinyomta. Hálásan néztem a kezére.
- Tudod… - mondta halkan – Ez tényleg egy seggfej.
- Én mondtam.
Hátradőltünk a fűbe, mindkettőnk lába lelógott a domb szélén és néztük az eget, ami olyan volt, mint egy kavalkád. Nyoma sem volt a tegnapi kékségnek, csak szürke tompaság zúdult egyre közelebb hozzánk, mintha a fejünkre akarna zuhanni, a nap fénye szűrten jutott az arcunkra, hunyorogni sem kellett. Lassabban dobogott a szívem, mint eddig valaha. Levegőt sem vettem volna, ha nem kényszerítem magam, mert úgy eltompult mindenem, hogy egy darab kavics lettem, tömör belsejű, ami sem kívül, sem belül nem mozog.
- Srácok… - Titusz hangját hallottam valahonnan a végtelen távolból – Minden oké?
Nem válaszoltam, úgy maradtam, de Danny felült és Tituszra nézett. Nem láttam, nem hallottam, de tudtam, hogy megrázza a fejét.
- Akkora kibaszott szopás – Titusz leguggolt, a térdei recsegtek-ropogtak a mozdulattól – Grace, segíthetek valamit?
- Igen. Adj valamit, amitől mindent elfelejthetek.
A két srác komoran nézett egymásra, Danny újra megrázta a fejét.
- A fűtől még rosszabb lesz, tudom – sóhajtottam. Aztán motorhang ütötte meg a fülemet, annak a hangja, mikor valaki erősen nyomja a gázt és elfelejt váltani. 
- Baszki – mondta Danny és felpattant mellőlem.
- Ez ki?
Hallottam a fékezést, aztán az ajtó kicsapódását. Puha lépteket a gazban és legfülsiketítőbb hangú férfit a világon.
- Grace, gyere haza most.
- Ki vagy te, hogy parancsolgass neki? – Danny ökölbe szorított kézzel állt mellettem és úgy nézett Robertre, hogy senkinek sem maradt egy pillanatnyi kétsége sem afelől, hogy bármelyik pillanatban ütni lenne képes.
- És te ki vagy, bunkó? Most halt meg az apja, te meg nem engeded vissza a családjához? Hogy méltóképp gyászolhasson?
Erre én is felültem.
- Te még mindig nem vagy a családom, te fasz.
- Grace, tudom, hogy nehéz, de édesanyádnak szüksége van rád. Mellette kell lenned. Nem hagyhatod egyedül.
- És mellettem ki lesz, csak nem te? – felálltam Danny mellé. Ugyan nem nőttem magasra, de olyan egyenes háttal álltam, hogy félelmetesebbnek éreztem magam az összes férfinél. Annyi volt bennem a düh, hogy a hajam is a magasba meredt.
- Segítek neked, de ne maradj itt. Ők sem a családod.
Danny elindult mellőlem Robert felé és egy balegyenest kent a seggfej szeme alá. Én is összerezzentem attól, ahogy Robert felüvöltött.
Aztán újra kinyílt a kocsi ajtaja és az anyósülésről kiszállt az anyám.
Grechen rendbe szedte magát. Haja újra fényesen lapult a füle mögé, szemöldöke frissen volt rajzolva, az elengedhetetlen rúzs pedig vöröslött penge vékony ajkain, habár kicsit redőzötten, mert rég nem frissítette fel. Kosztüm volt rajta, a rózsaszín, mintha csak Jackie Kennedyt akarta volna utánozni. Üvegszálas harisnyát húzott a lábára, magas sarkút és úgy állt a gazcsomók között, mintha felettük lebegne.
Sok rosszat lehetett mondani anyámról, de az biztos, hogy volt tekintélye. Danny hátrább lépett Roberttől, Titusz kihúzta magát, én pedig önkéntelenül megigazítottam a hajamat, mintha lett volna bármi jelentősége is annak, hogy áll… anyám szemében lehet, hogy volt.
- Tehát ezek azok? – kérdezte érdes hangon és úgy nézett végig Tituszon, mintha poloskát látna a konyhában.
- Grechen – mondta Robert és a felpüffedt szemére nyomta a tenyerét – Szállj csak vissza, megoldom…
- Látom – válaszolta anyám és kicsit undorodva attól, hogy a cipősarka elsüllyed a puha földben, elindult felém. Danny kitért az útjából és Titusz is még messzebb lépett. Én pedig úgy éreztem magam, mint egy rossz gyerek, és mikor már anyám parfümje is megcsapott, a gyomrom is beleremegett. Mielőtt megérinthetett volna, nagyon gyorsan levegőt vettem:
- Ideköltözöm.
Anya már nyújtotta felém a kezét, de megállt a levegőben. Olyan dermedt volt a csend, hogy csak a saját szívdobogásomat és az ég kezdődő dörgéseit hallottam, semmi mást.
Danny belevakart a hajába, Titusz pedig kereste a módot arra, hogy köddé váljon.
- Ne hülyéskedj, ide? – Robert szólalt meg először.
Anyám hátranézett kis kegyeltje szemébe, aki azonnal vissza is szívta a még előkívánkozó mondatait.
- Ha itt maradsz – mondta az anyám – Nem csak engem fogsz megsérteni vele. Az apádat is.
- Az apám nem él. Ő már nem fog megsértődni rám.
Anyám hatalmas pofont adott az arcomra. Műkörmei egy pillanatra a bőrömbe is fordultak, az ütés erejétől pedig az egész fejem oldalra biccent. Dacosan mosolyodtam el.
- Ettől nem fogom másképp gondolni – súgtam neki.
Anyám olyan fenségesen, ahogy közeledett, úgy is fordított hátat. Beszállt a kocsiba, Robert csak egy kis fáziskéséssel bírta követni.
- Grace… - suttogta Danny döbbenten és meg akarta fogni a kezem, de én kiléptem előle.
- Nem kell. Hagyj.
Mintha mi sem történt volna - s valójában úgy éreztem, nem is történt semmi - visszaültem a domb oldalára. Az ég egyre nagyobbakat dörgött, aztán az ég is köpni kezdte a bőrömre a kis esőcseppjeit. Danny még állt mellettem egy darabig, aztán az ölébe vett és a lakókocsiba vitt a szakadó eső elől.

***
Nem tudom, Titusz mikor ment el. Élőhalottként feküdtem az ágyban, Danny pedig bekapcsolta a tévét, hogy történjen valami, legyen olyan, mintha élnénk, ne legyen kriptacsönd és tiszta kétségbeesés.
Egy darabig kóválygott a konyhában meg a fürdőben, aztán hozott nekem egy meleg vizes kendőt és letörölte a saras-véres kezemet, a lábamat, az arcomat. Lehúzta rólam a pólót és nadrágot, kivette a hajgumit a hajamból.
A melltartóm csatjánál babrált, mikor először megmozdultam, hogy segítsek neki. Fél kézzel eloldottam a kalodát, aztán Dannyre néztem hosszan és várakozón.
- Szeretnéd? – kérdezte.
Bólintottam. Habár addig a szex gondolata meg sem fordult a fejemben, ahogy egy szál alsóneműben ültem az ágyon, egy pillanatra úgy éreztem, hogy segíthetne. Ráakaszkodtam Danny szájára, megharaptam, lehúztam az ajkait, aztán magamra rántottam az egész testét és terpeszbe raktam a lábamat. Danny gyengéd akart lenni, és eddig mindig azt kívántam, bár többet foglalkozna azzal, hogy bemelegedjek, bár többet lehelne a bugyimra, bár több csókot kapnék az egész testemre, de most, hogy próbálkozott vele, a gondolat is undorított. Leállítottam a puha mozdulatait és megráztam a fejem. Értette.
Míg ő a bugyim alá tette a kezét és erősen belenyúlt a testembe, addig én a lábaimmal húztam le róla a nadrágot, karmoltam és haraptam mindenhol, ahol csak értem. Éreztem a rándulásain, hogy nem erre vágyik, de mivel szó nélkül tűrte, egyre erősebb lettem, s habár igazi fájdalmat okozni nem tudtam, azért megpróbáltam.
Mikor Dannyről végül lekapartam a nadrágot – és becsületére szóljon, nem segített – akkor vette ki a kezét belőlem. Olyan erővel rontott aztán belém, mintha kezdte volna kapiskálni, mit akarok kihozni a helyzetből. És miközben vérezni kezdett a válla a körmeim alatt, én nyugodtan zokoghattam minden egyes lökésénél.
Mintha az fájt volna.
Hamar besötétedett. Kint tombolt a vihar, döngette a lakókocsi ablakait, mi pedig úgy próbáltunk elaludni Dannyvel egymás mellett, hogy nem volt több, mint hat óra, a szemem alá száradtak a könnycseppjeim, és ő nem mert hozzám szólni.

A tv mindig ment, és úgy tűnt, mintha életünk összes elviselhetetlen pillanatát Martha és Richard árubemutatójával akarnák narrálni… Danny egy üvegpoharat hajított sok néma perc után a képernyőnek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése